A Magyar falu program indulása óta több mint ezermilliárd forint fejlesztési forrást biztosított a kormány a magyarországi kistelepüléseknek, döntő részben hazai költségvetési forrásból – mondta el a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön, Hernádkakon, a programban elkészült fejlesztések átadásán.
Gyopáros Alpár kiemelte: a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei településre mintegy kétszázmillió forintnyi támogatás érkezett a civil szervezeti és vállalkozási támogatásokkal együtt. Elmondta, hogy 2010-ig több olyan baloldali kormányzati intézkedés volt, amit “a falvak sínylettek meg”.
Csak a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok utolsó éveiben több mint ezer pedagógus került az utcára a bezárt falusi iskolák és óvodák miatt
– fűzte hozzá, szomorú tényként említve, hogy a baloldal a mai napig “kifejezetten vidék- és faluellenes retorikát folytat”.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Rosta Tibor
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS