Győzelmet aratott az előzetes adatok alapján, és a szavazatszámlás állása szerint az abszolút többséget is megszerzi a vasárnapi burgenlandi választásokon az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ), amely az Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) koalícióban jelenleg is vezeti Ausztria legkeletibb tartományát. Hans Peter Doskozil szocdem tartományi vezető a zárt határok és a menedékkérők Földközi-tengeren történő átkelésének felszámolása mellett foglal állást.
Az ARGE Wahlen osztrák választáselemző intézet urnazárás után másfél órával kiadott számításai szerint a tartományi parlament 36 mandátumából az SPÖ akár 19-et is megszerezhet. A voksok 86,9 százalékának ismeretében a Hans Peter Doskozil tartományi főnök vezette szociáldemokraták 8,1 százalékkal javították az eredményüket az előző tartományi választásokhoz képest. A második helyen álló Osztrák Néppártra (ÖVP) – amely a bécsi kormánykoalíció vezető erejét adja – a szavazók 30,5 százaléka voksolt, ami 1,4 százalékkal jobb a néppárt korábbi eredményénél. Az FPÖ jó 5 százalékpontot veszített korábbi eredményéhez képest, és alig 9,8 százalékot ért el. A Bécsben koalíciós partnerként kormányon lévő Zöldek stagnálnak Burgenlandban: az ökopárt a 2015-ös 6,4 százalékról 6,7 százalékra tudta csak növelni szavazatai arányát. Két párt, a NEOS és a Burgenlandi Lista nem tudta átlépni a négyszázalékos bejutási küszöböt. Az ARGE Wahlen intézet szerint a szociáldemokraták jelenleg 19 mandátummal rendelkeznek, az ÖVP-nek továbbra is 11 helye lesz a tartományi parlamentben, az FPÖ-nek az eddigi hat helyett 4 mandátuma lesz, míg a Zöldek változatlanul 2 képviselőt küldhetnek az új Landtagba.
Az Azonnali így kommentálta az eredményt:
Hans Peter Doskozil tartományi főnök a zárt határok és a menedékkérők Földközi-tengeren történő átkelésének felszámolása mellett foglal állást, biztonság- és bevándorláspolitikai elképzelései tehát nem sokban térnek el az FPÖ-étől, akik számára etéren eleve a magyar miniszterelnök a minta. Doskozilt tavaly sok SPÖ-s kritizálta azért, amiért elfogadta Orbán Viktor budapesti ebédmeghívását. „Nem félek szóba állni Magyarországgal” – indokolta Doskozil akkor, hogy miért megy el a magyar kormányfőhöz.
Forrás: MTI/Azonnali.hu; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS