Hadházy Ákos pénteken ismét megpróbálta megbuktatni a kormányt, de nem jött össze. Az MTVA székház “ostromára” mindössze pár százan mentek el, akik eleinte gyújtogatni próbáltak, majd miután Hadházy is feladta, hogy megpróbálja őket kontrollálni egyszerűen hazamentek.
Néhány százan gyűltek csak össze az MTVA előtt Hadházy Ákos felhívására, aki egy hete várta a helyszínen, hogy végre megbuktathassa a kormányt. Az ellenzéki képviselő által megszervezett tüntetésre a kora esti órákban kezdtek szállingózni az “érdeklődők”, többek között Ungváry Krisztián történész és Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere is, akik Hadházyval együtt felszólaltak az összegyűltek előtt.
Ezután kezdődött az “ostrom”. legalábbis valami afféle, a tüntetők ugyanis megpróbáltak bemenni az MTVA székházába, azonban a rendőrök sorfalat álltak, és nem engedték tovább őket. Hadházy Ákosnak azt mondták, hogy a tüntetők nem mehetnek tovább, az állam működése szempontjából kiemelt épületben ugyanis legalább egy bejáratot szabadon kell hagyni, őt azonban át engedik a rendőri sorfalon, lévén ő országgyűlési képviselő. A tüntetők egy része ezután megpróbált nekimenni a rendőrsorfalnak, de a többségük inkább visszavonult sűrű „Orbán takarodj!”, „Nincs tanár, nincs jövő!” vagy „Nincs hatalmad fölöttem!” kiabálások közepette.
Hadházy láthatóan képtelen volt kontrollálni demonstrálókat, akikből végül nagyjából százan maradtak a székháznál. Helyszíni forrásaink szerint többen fáklyákat dobáltak a köztévé egyik portája elé, a rendőröknek kellett poroltóval közbelépni és kezelni a helyzetet. Az egész megmozdulást szervező Hadházy ezután angolosan távozott, látva, hogy nem foglalkozik vele senki, a Pressio videója alapján őt követték a tüntetés hangadói is, akik addig próbálták a rendőrök ellen hergelni a jelenlévőket.
PS-összeállítás, Videó: Pressio; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Facebook
Twitter
YouTube
RSS