Mintegy hatvan autóval – többel, mint reggel – demonstrálnak Budapesten, a belvárosban a taxisok. Nincs nagy torlódás a környéken, a forgalmat már nem rendőrök irányítják – számolt be az MTI tudósítója a helyszínről, a Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződéséből kedd délután.
Továbbra is sok a rendőr a környéken. A Bajcsy-Zsilinszky út és Andrássy út kereszteződésében működnek a jelzőlámpák. Nincs nagy torlódás, a forgalom lassan, de halad.
Reggelhez képest több, legalább hatvan taxi van a helyszínen, amelyek többsége a József Attila utca és a Deák Ferenc téri templom között áll a Bajcsy-Zsilinszky úton. Új molinó is látható egy autón, amelyen az Uber közösségi személyszállító szolgáltatásra utalva a “Hatósági ársértés” felirat olvasható.
Az MTI tudósítójának több demonstráló taxis azt mondta: felháborodtak, hogy három nagy szakmai szervezet nem állt melléjük a keddi sajtótájékoztatón kiadott állásfoglalásában.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége és az Országos Taxis Szövetség sajtótájékoztatóján többször elhangzott, hogy a cél közös, a szakmai szervezetek a tárgyalásos megegyezés hívei, megértik az utcán demonstráló taxisokat, de szeretnék, ha nem rombolnák a szakma imidzsét, mivel már kezdett újraépülni a taxisokba vetett bizalom.
A taxisok hétfő reggel óta akadályozzák a forgalmat az Uber ellen tiltakozva. Tüntetésüket előre nem jelentették be.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság kedd délelőtt azt közölte az MTI-vel, hogy a rendőrség tudomásul vette a taxisok demonstrációról szóló hétfő esti bejelentését. A rendőrség válaszában megerősítette az MTI információját, amely szerint a tüntetést szerda éjfélig jelentették be.
Forrás: MTI
Fotó: PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS