A Demokratikus Koalíció (DK) hallgat a liberális értelmiség kérlelésére, és utánozzák Tóth Bertalan MSZP elnök tejhatalomtól (!!!) való rettegését – nem fogák megszavazni a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot, ahogy azt sem támogatják, hogy az indítványt hétfőn házszabálytól eltéréssel tárgyalja a parlament. Vagyis a DK szerint egy globális járvány még nem indokolja a házszabálytól való eltérést.
Az ellenzéki párt ügyvezető alelnöke vasárnapi online sajtótájékoztatóján ismertette a DK elnökségének döntését. Molnár Csaba, aki a jogszabályt, egy rendkívül primitív történelmi párhuzammal (Reichstag, Hitler – ha valaki még máshol tartana a digitális oktatásban) felhatalmazási törvényjavaslatnak nevezte, azt mondta, hogy 16 uniós államban léptettek életbe rendkívüli jogrendet, de egyetlen olyan állam sincs, ahol a rendkívüli állapot az „idők végezetéig szólhatna”. A rendkívüli állapotot a kormánypártok az év végéig, vagyis addig tartják szükségesnek, ameddig a realista modellszámítások szerint minimum eltart a járvány, de Molnár Csabának ez már az idők végezete.
Egy demokratikus jogállamban elképzelhetetlen, hogy a különleges jogrendet idő és tartalmi korlátozás nélkül vezessék be
– mutatott rá a képviselő arra, hogy fogalma sincs a törvényről, de nagyon szeretne kitolni a kormánnyal.
A politikus egyetértett azzal, hogy a rendkívüli helyzetben szükség van rendkívüli kormányzati felhatalmazásra, de úgy vélte, hogy a felhatalmazás megadásához néhány feltételnek teljesülnie kell. A pártja nevében négy feltételt megfogalmazó Molnár Csaba úgy fogalmazott: ezeket Orbán Viktor miniszterelnök akár a DK ultimátumának is tekintheti.
Az ultimátum a következőkből áll:
- a kormánynak csak meghatározott időre lehet felhatalmazást adni, és a DK ezért azt 15 naponként akarja felülvizsgálni;
- speciális ülésezési vagy szavazási formákat kell bevezetni, lehetővé tenni a távszavazást;
- és a különleges felhatalmazás kizárólag a járvány elleni védekezésre és a járvány okozta gazdasági bajok orvoslására terjedhet ki.
Utóbbitól különösen tart Molnár Csaba, nem szeretné, hogy a kormány a járványra hivatkozva más, azzal össze nem függő területeken is teljhatalmat gyakoroljon. A DK azt is javasolja, hogy a veszélyhelyzet idején minden frakcióvezetőnek legyen joga az Alkotmánybírósághoz fordulni, a testület pedig ezekben az ügyekben három nap alatt hozzon döntést. Végül azt mondta, nem tudnak olyan büntetőjogi szabályozást támogatni, ami korlátozná a sajtószabadságot és megpróbálná elhallgattatni a független sajtót.
A koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot a kormány nevében Varga Judit igazságügyi miniszter nyújtotta be pénteken az Országgyűlésnek. A kétharmados támogatást igénylő előterjesztés lehetővé tenné, hogy a kormány megtehessen minden olyan intézkedést és megalkothasson minden olyan normatív rendelkezést, amely a koronavírus-járvánnyal összefüggésben az állampolgárok élet-, egészség-, személyi, vagyon- és jogbiztonságának, valamint a nemzetgazdaság stabilitásának garantálása érdekében szükséges. A javaslat szigorítaná a büntető törvénykönyvben a karantén megszegésére és a rémhírek terjesztésére vonatkozó szabályokat is.
(MTI nyomán)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS