Új biztosjelöltet fog kérni Magyarországtól Trócsányi László és Romániától Rovana Plumb helyett az Európai Bizottság megválasztott elnöke, de még várja az Európai Parlament (EP) elnöke, David Sassoli hivatalos levelét az EP jogi bizottságának döntéséről – közölte Ursula von der Leyen szóvivője hétfőn.
A szóvivő elmondta: az Európai Bizottság előzetes tárgyalásokat mát folytatott az érintett nemzeti kormányokkal.
A folyatódó megbeszéléseken a bizottság új biztosjelölteket fog kérni Budapesttől és Bukaresttől egyaránt
– mondta.
Az uniós tisztújítás szabályainak megfelelően előbb azonban az EP elnökének hivatalosan is értesítenie kell Ursula von der Leyent a jogi bizottság (JURI) döntéséről, amely továbbra sem támogatja Trócsányi László és Rovana Plumb biztosi kinevezését
– közölte.
Az uniós parlament szakbizottsága hétfői ülésén fenntartotta múlt héten megfogalmazott álláspontját, hogy összeférhetetlenség van Trócsányi László biztosi pozíciója, valamint a Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda tevékenysége között. A JURI múlt csütörtökön hallgatatta meg Trócsányi Lászlót, majd titkos szavazással állapította meg az összeférhetetlenséget. Az uniós parlament frissen hozott eljárási szabályzata szerint, amennyiben egy parlamenti bizottság összeférhetetlenséget állapít meg egy biztosjelölttel összefüggésben, az nem léphet tovább a parlamenti meghallgatás folyamatában. Az EP-s szakbizottsági vélemény semmilyen kötelezettséget nem ró az Európai Bizottságra, azonban az uniós testület elnöke megvizsgálja a kialakult helyzetet.
Forrás: MTI
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS