A tavalyi év is a véres konfliktusról szólt Szíriában, de a lassan hatodik évébe lépő polgárháború menete megfordulni látszott, méghozzá a korábban vesztésre álló damaszkuszi rezsim javára. A katonai sikereket azonban Damaszkusz Oroszország és más szövetségesei nélkül aligha érhette volna el.
Az orosz fegyveres erők 2015 végi beavatkozása a szíriai konfliktusban vélhetően a háború egyik legjelentősebb eseménye volt. A megfáradt és folyamatos meghátrálásra kényszerített szíriai hadsereg támogatására érkező orosz erők megadták a lendületet ahhoz, hogy a kormányerők védekezésről támadásra váltsanak, aminek következtében jelentős, stratégiailag fontos területek kerültek vissza a kormány ellenőrzése alá.
Oroszországnak a konfliktusban játszott szerepe, illetve célja igazán csak 2016-ban vált nyilvánvalóvá: Bassár el-Aszad szíriai elnök és kormánya helyzetének bebetonozása ellenségeivel szemben. A damaszkuszi rezsim ellenségei alatt pedig nemcsak a szíriai fegyveres felkelőket kell érteni, hanem az Aszad távozását sürgető külföldi hatalmakat is.
Moszkva a terrorszervezetek, elsősorban az Iszlám Állam elleni harccal indokolta katonai tevékenységét Szíriában, ennek ellenére úgy tűnt, a bombák leginkább a felkelő fegyveresekre hullottak. Moszkva és Damaszkusz szerint csak terrorszervezetek ellen folytatnak légitámadások, nem pedig az Egyesült Államok támogatta, “úgynevezett mérsékelt ellenzéki” erők ellen.
A Genfben kezdődött, de később zátonyra futott béketárgyalásokon az ellenzéket képviselő, Szaúd-Arábia támogatta ellenzéki tömörülés tagjai között például jelen volt az Ahrar as-Sám iszlamista fegyveres csoport is. Damaszkusz és szövetségesei pedig nem mutattak hajlandóságot arra, hogy szélsőséges csoportokkal tárgyaljanak. Jóllehet, az Aszad-kormányzat szerint mindenki terrorista, aki fegyvert fogott Damaszkusz ellen.
A damaszkuszi kormány és képviselőinek magatartásában is változás történt. Oroszországgal, Iránnal és a libanoni Hezbollah síita szélsőséges szervezettel a háta mögött, Bassár el-Aszad ismét hallatni kezdte a hangját a nemzetközi médiában, megnyilvánulásai pedig egyre nagyobb önbizalmat sugároztak. Megfigyelők rámutattak arra, hogy a katonai előrenyomulás fényében Damaszkusz egyre kevésbé akart már megalkudni ellenségeivel, és minél több katonai sikert aratott, annál inkább az elvesztett területek erővel történő visszaszerzését helyezte kilátásba, minthogy a politikai rendezés kompromisszumos megoldásán törje a fejét.
Elemzők szerint a Damaszkusz oldalán beavatkozó nagyhatalmak céljai csak az év vége felé kristályosodtak ki. Oroszország részben nagyhatalmi ambícióinak engedelmeskedve meg akarja tartani pozícióját a Közel-Keleten, és erre szüksége van egy régi és irányítható szövetségesre Aszad személyében. Irán és a Hezbollah növelni akarja befolyását a térségben, ehhez pedig síita szövetségesek kellenek. Aszad az iszlám síita ágához kötődő alavita kisebbséghez tartozik.
Egyes megfigyelők szerint a szíriai háborút is le lehet egyszerűsíteni felekezetek közötti konfliktusra, hiszen egyik oldalon a síita kormány, a másikon pedig szunnita felkelők és ugyancsak szunnita támogatóik vannak. Szakértők azonban a 2016-os fejleményeket geopolitikai érdekekkel magyarázzák.
A konfliktus fejleményeinek kuszaságát csak bonyolította a résztvevők kilétét illető bizonytalanság. A nemzetközi sajtóforrások is gyakran éltek a konfliktus leegyszerűsítésével, a harci cselekmények résztvevőit gyakran csak “a szíriai kormányerők és szövetségeseinek”, valamint “felkelőknek”, vagy “ellenzéki harcosoknak” írták le.
Moszkva és Damaszkusz tevékenysége – legalábbis látszatra – szinte elválaszthatatlanul összefonódott 2016-ban. Mi több, Moszkva gyakorlatilag az Aszad-kormány ügyvivőjeként járt el a nemzetközi porondon.
A 2016-os év Szíriában azonban vitathatatlanul az észak-szíriai Aleppó városról szólt. Az év végén nyugati hatalmak már háborús bűncselekményekkel vádolták Oroszországot Aleppó szüntelen bombázása miatt, nemzetközi jogvédő szervezetek és az ENSZ is lankadatlanul a harcok leállítását sürgette. Damaszkusz és szövetségesei azonban hajthatatlannak mutatkoztak, és november közepén nagyszabású offenzívát indítottak a 2012 óta felkelő kézen lévő Kelet-Aleppó visszavételére. Mintegy egy hónappal később az egész város visszakerült a kormányerők ellenőrzése alá, amivel szíriai háborúban a legsúlyosabb csapást mérték a lázadókra. Jóllehet, eközben elveszítették Palmürát, az Iszlám Állam ugyanis kihasználta azt, hogy minden figyelem Aleppóra összpontosult, és benyomult a márciusban kormánykézre került városba.
A szíriai felkelés jelképévé vált Aleppó visszafoglalásának lélektani, politikai és stratégiai jelentősége volt. A városban aratott győzelemmel Damaszkusz azt az üzenetet küldte az Aszad távozását követelőknek, hogy a kormány köszöni jól van, és támogatóinak köszönhetően minimálisra csökkent annak esélye, hogy rezsimváltás történjen.
A város stratégiai elhelyezkedése miatt is fontos, hiszen Aleppó környékét részben török támogatású felkelők uralják, a várostól északra az egyre önállósodó észak-szíriai kurd térségek és a török beavatkozás műveleti területe fekszik, keletre az Iszlám Állam az úr, míg nyugatra a nagy részt felkelők uralta Idlíb tartomány fekszik. Ez utóbbi vélhetően a kormányerők következő katonai célpontja.
A 2016-os év mégsem egy újabb offenzíva kezdetével, hanem egy általános tűzszünet életbe lépésével zárult. A fegyvernyugvásról szóló megállapodás a szíriai konfliktusban egymással szembenálló feleket pártoló Törökország és Oroszország közvetítésével jött létre, és a tervek szerint annak következő szakasza a kazahsztáni Asztanában tartandó békekonferencia lesz.
Forrás: MTI; Fotó: BBC
Facebook
Twitter
YouTube
RSS