A neves politikai elemző, korrupciókutató és parlamentkerülő tudományos igénnyel összehasonlította a budapesti tüntetésen megjelentek számát a zalaegerszegi Mindszentyneum avatásának közönségével, és megállapította, hogy győztek.
Hadházy Ákos egy zseni, ez tagadhatatlan. Éles szemmel kiszúrta, hogy október 23-án jóval többen voltak a Műegyetem rakpartra szervezett ellenzéki tüntetésen, mint ahányan élőben hallgatták Orbán Viktort Zalaegerszegen, a Mindszenty József Látogatóközpont ünnepélyes átadásán. A mindenkit megdöbbentő észlelést még azzal a kiérlelt, történelemtudományos magyarázattal is kiegészítette, hogy a miniszterelnök nyilván azért távozott a fővárosból, mert rettegett attól, hogy Ceaușescu sorsára jut, akit először kifütyültek, aztán kivégeztek. A parlamenten kívüli parlamenti képviselő elégedetten nyugtázta azt is, hogy sehol nem látott buszokat és közmunkásokat, amik – szerinte – elengedhetetlen kellékei az olyan kormánypárti rendezvényeknek, mint például a Békemenet.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS