Az egykori SZDSZ-es Csillag István éppen akkor volt gazdasági és autópálya-miniszter, amikor Medgyessy Péter miniszterelnök eleresztette híressé vált mondatát: „Az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel.” Okkal feltételeztük tehát, hogy okosakat fog mondani gazdaságügyi kérdésekben a Budai Liberális Klubban, és a baloldali szakértő valóban akkorát alakított, hogy csak azt sajnáltuk, ennyire kevesen hallották az előadását. Az „igen, de” típusú érvelése legalább annyi rokon vonást mutat Tamás Gáspár Miklóséval, mint az 1994-es SZDSZ az MSZP-vel. Csillag sikeresnek, mégis rossznak tartja a kormány gazdaságpolitikáját, és szorgalmasan felmondta a szélsőliberális gazdaságpolitika gyakorlatban megbukott lózungjait. Dicséretére váljék viszont, hogy nem is tagadta, sokkal fontosabbnak tartja a nemzetközi nagyvállalatok profitmaximalizálását, mint a magyar dolgozók tisztességes bérezését.
VÉSEY KOVÁCS LÁSZLÓ, AMBRÓZY ÁRON – PestiSrácok.hu
Finoman szólva nem fogadta kitörő kárörömmel a közönség az előadás kezdetét, hiszen kiderült, hogy a gazdaság jól teljesít, jók a számok, és ha kicsit mélyebbre megyünk a vizsgálódásban, akkor még jobbak. Még a kormányon való, balliberális lelki menekülőutat jelentő élcelődés is kimaradt. Pedig ha elolvassuk az előadás facebookos beharangozóját, akkor olyan nagy terveket dédelgettek a szervezők, mint hogy lerántják a leplet a kormány statisztikai bűvészkedéséről, és kiderül majd, hogy nem jött be az unortodox matolcsizmus, nem segítenek rajtunk az EU-s kohéziós támogatások, és valójában az államadósság és a munkanélküliség sem csökkent. Hát ez nem igazán sikerült a házigazda Kocsis Györgyi újságírónak, mert az exminiszter akkorát nem tudott torzítani a valós számokon, hogy ne nézzen szembe őszintén a helyzettel. Elmondta, hogy a Fidesz megerősítette, jólétbe kormányozta a saját szavazóbázisát, azaz a dolgozókat, a vállalkozókat, a családosokat és a nyugdíjasokat, a számok jók, az adatok optimizmusra adnak okot, de neki ennek ellenére rossz a közérzete, és ez sokkal fontosabb, mint az tényszerű megközelítés. A helyes, tehát a társadalom markáns többségének kedvező gazdaságpolitikával mondjuk a baloldali kormányzat is megpróbálkozhatott volna a maga idejében, vagy legalább kereshetett volna a nevezetteken kívüli társadalmi csoportokat – ha léteznek ilyenek –, akikre támaszkodhatott volna. Már ha a homo ligetvédőens felkarolásával lehet széles társadalmi bázist szerezni.
A látszat csal, nemsokára világvége lesz
A magyar gazdaságpolitikát úgy kell nézni, mint egy hagymát, rétegekből áll – állapította meg utolérhetetlen bölcseséggel Csillag exminiszter. – Kívülről csinos, eggyel alatta még jobb állapotban van, de aztán ahogy megyünk beljebb, becsszó egyre kevésbé, még ha nem is találta meg azokat a rétegeket a közepe felé haladva, ahol a rohadás látható lenne. Előhúzta hát a kabátujjból a Róna Péter-taktikát: semmi nem igaz a számokból, igazából csőd van, holnap reggel itt a világvége. De ezt is hamar elunták, láthatóan ők sem hiszik már el, hogy percekre vagyunk az összeomlástól, ezért nekiálltak a kizárólag tankönyvekben szereplő ideáltípusokkal összevetni a rögvalóságot.
Nem látszik ugyan, és később sem fog, de a belseje rothadt, mert ez a haladó közgazdászok megérzése. (fotó: wikipedia.org)
Ha emelkednek a bérek, miből szedik meg magukat a multik?!
Csillag István végig fura belső vívódásban volt a saját nézetei és a valóság között, és azt mindenképpen megállapíthatjuk, hogy nem Csillag István győzött. Még azt is bevallotta, hogy a jövedelmi olló sem nyílt tovább a Fidesz kormányzása alatt (tehát az MSZP–SZDSZ évek alatt igen – a szerk.), mégis a kormány szemére hányta, hogy ha nem is romlott a legszegényebbek helyzete, nem is élnek jobban, mint azelőtt. Persze később kiderült, hogy nem is igazán az a baja Csillag Istvánnak, hogy a szegények nem élnek jobban; sokkal inkább az zavarja, hogy vannak, akik jobban élnek. Ő ugyanis annak a gazdasági növekedésnek a híve, nem kábítja „a béremelés drogjával” a munkavállalókat, mert még a végén rászoknak, hogy ma jobb, mint tegnap volt. Végülis szépen illeszkedik ez a szemlélet ahhoz a politikai oldalhoz, amelyik világgazdasági konjunktúra idején tudta csődbe vinni az országot.
Csillag inkább a maximalizált hasznukat külföldre kilapátoló, a béreket alacsonyan tartó, a jövedelmi ollót tovább nyitó, a minél többeket szegénységben tartó és a szegények szemét különféle eseti alamizsnákkal kiszúró multikra szabott, neoliberális gazdaságpolitikát pártolja. Hiába bukott meg mindez a gyakorlatban is az elszálló államadósság és infláció, a beomló devizahitelek és az MSZP–SZDSZ 2010 óta elért választási eredményei képében, ilyen apróságok nem tántoríthatják el a Csillag Istvánhoz hasonló, mélyen hívő embereket. Sőt ő még a neokommunisták kedvenc jóemberkedését, a feltétel nélküli alapjövedelmet is elutasítja, szóval bízhatunk még a baloldalon olyan konfliktusokban, mint a bolsevikok és mensevikek, kommunisták és szocdemek történelmi hátulról bicskázásai az 1917-1947 közti, bohókás évtizedekben.
A reálkeresetek alakulása Magyarországon 1992–2017 között (MTI grafikon)
Az idegen szép
Az is kiderült, hogy a magyar tulajdon növekedése és a külföldiek kiebrudalása rossz, mert azt a pénzt, amit azok lefölöznének, így a hazai oligarcharéteg tartja itthon. Ezzel pedig Csillag szerint több baj is van. Egyrészt morálisan kifogásolja, ha a külföldi üzleti érdekeltségek helyett hazaiak gazdagodnak, és csak halványan sejtjük, hogy a morális szempontjai mögött esetleg némi egyéni anyagi érdek is meghúzódhat. Másrészt bajnak tartja, hogy a „fideszhaverok” vállalkozásai nem profitábilisak, és a piaci versenyfeltételek között nem érvényesülnek. És valóban, mennyivel jobbak az állami hátszéllel elinduló magyar vállalkozásoknál az egymással összefonódott, lépten-nyomon bújtatva kartellező multik!
Ilyen előzmények után már kevésbé volt meglepő, hogy az önellátásra törekvést is haszontalannak tartja a Szent Piac neoliberálisok által mozgatott Láthatatlan Kezében hívő Csillag István. Miután beavatta a hallgatóságát a szakértelme ragyogásába, azért korholta a kormányt, mert az állítólag elsorvasztja a szakképzést meg az egyetemeket, és csak olyan képzéseket indít, amelyeken Csillag István lejárt szavatosságú szakmaiságának szöges ellentétét oktatják. A magunk részéről hasonló problémának érezzük azt is, hogy az elmúlt 400 évben csak olyan egyetemi szakok nyíltak, ahol a laposfölddel ellentétes szakmai nézeteket oktatnak, míg a laposföldet oktató szakokat méltatlanul elsorvasztották.
A felcsúti Mugabe helyett külföldi gyarmatosítók kellenének
A gyarmatosító logikának is nagy barátja Csillag István, mert zimbabwei példával támasztotta alá, hogy a külföldi irányítás jobb a hazainál. Főleg, ha olyan civilizálatlan, mucsai népségről beszélünk, mint a bantuk vagy a magyarok, ugye. Kifejtette, hogy a fehérek jól működtették az afrikai országot, de aztán Mugabéék elűzték őket az államosításokkal, egy helybeli ismerőse viszont most örül a fehérek visszatérésének, mondván megint működni fognak az alapvető állami funkciók és a közművek. Értjük: a multik az ügyes fehérek, Orbánék viszont a buta négerek, akiknek a kezében működésképtelenné válnak a rendszerek, nem folyik a víz a csapból, nem működnek a telefonok. Igaz, éppen ennek az ellenkezőjével kezdődött az előadás, de feltétlenül meg kell jegyezni Csillag István, Róna Péter és a többi haladó közgazdász védelmében, hogy a jó gazdasági mutatókat produkáló Orbán-kormány nem könnyíti meg a helyzetüket, mert a valóság olykor egészen makacsul ellenáll az ideológiai alapú bírálatnak.
Csillag István pedig a legalapvetőbb összefüggésekről is képes lemondani e célból. Béremelés helyett inkább az oktatásegészségügyre fordítaná a pénzt, hogy a gyarmati iskolák és a gyarmati szintre beállított kórházak (lásd: 2010 előtt – a szerk.) megfelelő emberanyagot biztosítsanak a multik lehető legnagyobb termelékenységéhez. Az nem jutott eszébe, hogy a piacgazdaságban az állami bevételek – a multik adófizetési morálját meg sem érdemes említeni – az adókból származnak, és ha több TB-t fizetnek a magasabb bérek után, akkor mindenre (az egészségügyre is) egyre több pénz jut, fittebbek lesznek a dolgozók, növekszik a termelékenység. A tyúk meg a tojás kérdését úgy oldotta fel a privatizációs szakember, hogy mind a kettőt vigye el az országból a gyarmatosító.
Orbán Viktor immár túlesett a lebutanégerezésen is. (fotó: pazimbabwe.com)
Kizárt, hogy nyerészkedjenek, hiszen önzetlenül támogatnak minket
A haladó oldalon kötelezővé vált oktatásegészségügyezés és „már csak ki kell várni Orbán bukását” után hamar megjött a Magyarországot leköröző Románia, sőt Szerbia(!) toposza is. Déli szomszédunk ugyanis állítólag előttünk jár az euró bevezetésében, tehát úgy van bent fél lábbal a közös európai valuta előszobájában, hogy még az EU sem jött össze nekik. Az euró egyik lényege a központilag irányított, kiszámítható gazdaságpolitika – mondta Csillag, csak nem tette hozzá, hogy a multiknak, akiket így nem kényszeríthet rá egy-egy túl független kormány mindenféle hülye adózásra meg béremelésre. Szerinte ideje lenne végre jelentéktelen országként viselkednünk, és minimális mozgástérrel rendelkeznünk, ezért is kéne hazánknak az euró.
Ez euró hiányán túl nagy fájdalmat okozott a haladó szakértőknek Thomas Piketty francia közgazdász is, aki nemrég leírta, hogy a legfejlettebb EU-tagállamok összességében sokat profitáltak a 2004 után csatlakozottak kohéziós támogatásaiból, Magyarország pedig akár nettó befizető is lehet, ha mindent beleszámítunk. Csillag István viszont felhívta a figyelmet, hogy ezt igazából nem is lehet pontosan kiszámolni, és a kohéziós támogatások célja különben sem a megtérülés volt, szóval erről beszélni demagógia, és arra fókuszáljunk, hogy ezek a pénzek a mi önzetlen felemelésünket szolgálják. Amikor a morál a tét, azt nem lehet holmi valóságközléssel megszentségteleníteni!
Általában rettentő fárasztó a gyarmattartók lokális hatalomból kiszorult szálláscsinálóinak sopánkodását, rikácsolását hallgatni, Csillag István azonban példás higgadtsággal adta elő, hogy lényegében nem maradtak szakmai érvei az Orbán-kormány gazdaságpolitikája ellen. Azt is elárulta az enerváltnak tűnő, velünk együtt 29 fős közönségének (Ambrózy kollégának idő előtt távoznia kellett, ami 3,5 százalékos negatív növekedést jelentett – a szerk.) az elvárt jósolgatás keretében, hogy komoly világgazdasági gubanc nélkül nem kerülhet bajba a kormány, a miniszterelnöknek politikailag és gazdaságilag is erősek a pozíciói, így legfeljebb abban bízhatnak a haladók, hogy valamikor odaérünk a zsákutca végére, ahol mégis valami baj éri a magyar gazdaságot, és mégis megbukik Orbán.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS