Nemrégiben jelent meg P. Gál Judit könyve Halálosztók címmel. A huszonkét emberölést feldolgozó riportkönyv a közelmúlt legnagyobb port kavaró gyilkosságainak hátterét mutatja be. A szerzővel, P. Gál Judittal az Mno.hu készített interjút. A bűnügyi újságíró az internetes lapnak elmondta, annak járt utána, mi lehet az oka annak, hogy az utóbbi időben rengeteg olyan emberölés történt, melyek brutalitásuknál fogva szinte felfoghatatlanok. “Felmerült bennem a kérdés, mi van ezek mögött az ügyek mögött, akár az áldozat, akár az elkövetők részéről.”- mondta P. Gál Judit. Az interjúalanyokról a szerző azt mondta, Jozef Rohác például nem akart az aktuális, folyamatban lévő ügyeiről beszélni. “Ennek ellenére úgy éreztem, így is érdemes elkészíteni az interjút, elvégre a magyar kriminalisztikában ő az egyetlen ember, akit hat bérgyilkossággal gyanúsítanak és 5 év hallgatás után a Halálosztókban nyilatkozott először. Rohác tízéves bujkálása alatt rengeteget olvasott, elsősorban filozófiai könyveket, igen mély tudással rendelkezik például a buddhizmusról. Az interjú elején inkább filozofikus válaszokat adott a kérdéseimre, és nehéz volt visszaterelni a valóságba. Ugyanakkor úgy vélem, végül sikerült megtudnom azokat a konkrétumokat, amelyekből pontosan kirajzolódik az ő személyisége is.” – fejtette ki az újságíró. Azt is elmondta, hogy a Szita Bence-gyilkosságról szeretett volna beszélni a felbujtással vádolt Polcz Erikával (Bence nevelőapjának volt barátnője – a szerk.), de ő nem szólalt meg P. Gálnak. “Ebben az ügyben volt egyfajta hiányérzetem, elsősorban amiatt, hogy az elsőfokú ítélet után sem derült ki számomra, miért kellett, és miért úgy kellett meghalnia ennek a kisfiúnak. Ez a hiányérzet a vizsgálótisztnek, Lantos Gábornak köszönhetően szűnt meg, aki végül kristálytiszta válaszokat adott a kérdésekre” – mondta P. Gál Judit.
A teljes cikket itt olvashatja el.
Fotó: Mno.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS