A Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője szerint megdöbbentő és nagyon aggasztó, hogy “a Soros-hálózat már a magyar bíróságokra is betette a lábát“. Halász János vasárnap Debrecenben újságíróknak azt mondta: az egyik legismertebb migránsbarát “Soros-szervezet”, a Magyar Helsinki Bizottság rendszeresen úgynevezett migránspárti érzékenyítő tréningeket tart bíróknak, bírósági alkalmazottaknak a migránsokat érintő ügyekben.
A frakciószóvivő szerint azon dolgoznak, még az igazságszolgáltatáson keresztül is, hogy még több migránst juttassanak be Európába, illetve megakadályozzák a kiutasításukat.
A “Soros-hálózat” tehát nem csak jogsegéllyel, hanem a bírók befolyásolásával is segíti a migránsokat abban, hogy Európába tartsanak
-tette hozzá. Halász János szerint ez szembemegy a magyar emberek és a magyar kormány akaratával, és fenyegeti az igazságszolgáltatás függetlenségét és a nemzetbiztonságot is.
Ezért a Fidesz közérdekű adatigényléssel fordul a bíróságokhoz a “Soros-hálózat” befolyása miatt
-jelentette be a frakciószóvivő. Hozzátette, a magyar emberekkel együtt szeretnék tudni, hogy pontosan kik, milyen szervezetek, mikor, hol, kiknek tartottak eddig ilyen migránspárti érzékenyítő tréningeket a magyar bíróságok dolgozóinak.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS