A “Soros-tervet” akarja megvalósítani a Momentum liberális pártcsaládja – mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.
Az Európai Parlament (EP) liberális csoportja – amelynek a Momentum is tagja – közzétette migrációs csomagját, amelynek több pontja igen ismerős a Soros-tervből
– fogalmazott a politikus, megjegyezve, hogy az Újítsuk meg Európát nevű képviselőcsoport alelnöke Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője.
Halász János a liberálisok javaslatairól kifejtette: Európát bevándorlókontinenssé, nyitott társadalommá akarják tenni, kötelező betelepítési kvótát akarnak, vagyis a migránsok kötelező szétosztását minden tagállamba, és nagyobb befolyást adnának a Soros-szervezeteknek a migráció kezelésében. Azt is mondta, hogy állampolgárságot akarnak adni a bevándorlóknak, ezzel pedig nemcsak választójogot adnának a migránsok tömegeinek, hanem rövid idő alatt teljesen átalakítanák Európa kultúráját is.
Emellett fel akarják gyorsítani a migránsok betelepítését, családegyesítését, és csökkentenék a nemzetállamok hatáskörét a migránsok kérelmeinek elbírálásánál
– idézte a javaslatokat. A szóvivő értékelése szerint “a migráció menedzselésére és a migránsok befogadására, nem pedig a migráció megállítására akarják felkészíteni a tagállamokat; a bevándorlást alapvetően jó dolognak, lehetőségnek tekintik”.
Ezeket a javaslatokat újra és újra halljuk a bevándorláspártiaktól és a Soros-hálózattól, és most kész terv formájában a liberálisok újra neki is futnak ezek megvalósításának az új EP-ben
– mondta. Halász János a javaslatcsomagot egyértelműen bevándorláspártinak és egész Európára és Magyarországra is veszélyesnek nevezte, hozzátéve: nincs kétségük afelől, hogy a magyar ellenzéki pártok – köztük a Momentum is – beállnak a bevándorláspárti javaslat mögé, “ismét szembemenve a magyar emberek akaratával”.
Forrás: MTI; Fotó: PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS