A helyi hatóságok friss jelentései jelentései alapján szombatra virradóan robbanások rázták meg az ukrajnai Harkivot, Zaporizzsja ellen pedig folytatódtak az orosz tüzérségi támadások, a halálos áldozatok száma tovább nőtt.
Ihor Terehov, Harkiv polgármestere a Telegramon közölte, hogy a kora reggeli robbanásokat a városközpontot érő tüzérségi támadások okozták. Mint írta, támadás érte egyebek között a város egyik egészségügyi intézményét, valamint egy nagyobb, de lakatlan épületet. Beszámolója szerint a város fölött még reggel is füstfelhő gomolygott, a robbanások pedig további, kisebb detonációkat okoztak. Sebesültekről egyelőre nem tudni. Zaporizzsját a helyi hatóságok közlése szerint az elmúlt napokban sorozatos tüzérségi támadások érték, amelyek szombat hajnalban sem szűntek meg és további két ember halálát okozták. A lakóházakba becsapódó rakéták eddig 14 embert öltek meg, 12 sebesültet pedig kórházban ápolnak.
Ruszlan Sztrilec ukrán környezetvédelmi miniszter az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy múlt hónapban ugyan leállították a tűzkeresztbe került, orosz megszállás alatt lévő zaporizzsjai atomerőművet, ám egy, a létesítményt érő baleset akár tízszer több káros sugárzás bocsátásához vezethet, mint amilyet a 36 évvel ezelőtti csernobili katasztrófa okozott. A miniszter szerint az atomerőművek bombázása “globális jellegű következményekhez vezethet”.
További tüzérségi támadások érték szombaton a Dnyipropetrovszk megyei Nyikopol térségét is. Valentin Reznyicsenko, a régió kormányzója közölte, hogy a támadásban legalább egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsebesült, továbbá épületek, földgázvezetékek és elektromos hálózatok is megsérültek. Nyikopol a Dnyeper partján fekszik, szemben az Oroszország által annektált dél-ukrajnai területekkel, és hetek óta támadják.
Éjszaka közzétett videójában Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy az ukrán hadsereg csak ezen a héten 776 négyzetkilométernyi területet és 29 települést foglalt vissza a keleti térségben, köztük hatot az elcsatolt Luhanszki régióban. Az ellentámadások kezdete óta Zelenszkij fogalmazása szerint összesen 2434 négyzetkilométernyi területet, valamint 96 települést szabadítottak fel az orosz megszállás alól.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Ukrán Állami Katasztrófaelhárító Szolgálat
Facebook
Twitter
YouTube
RSS