Három fő letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) annak az antifasiszta csoportnak a tagjai közül, akik a múlt hétvégén brutális módon bántalmaztak több járókelőt is Budapesten – tudta meg a Magyar Nemzet. Egy személy bűnügyi felügyeletbe került. A rendőrség hajtóvadászatot indított az antifa támadók után, több embert elfogtak, de a nyomozás tovább zajlik, hiszen a támadásokban négynél jóval több elkövető vett részt.
Harminc napra nem jogerősen letartóztatta a bíróság annak az antifasiszta csoportnak a három tagját, akik szabályos embervadászatot folytattak február 9-e és 11-e között – tájékoztatta a portált a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya. Egy személy esetében bűnügyi felügyeletet rendeltek el. A rendőrség közösség tagja elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. Az antifa különítmény legalább 15 főből állt, közülük egyelőre négy személyt számoltattak el, a többiek felkutatása jelenleg is zajlik.
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Budapesten a múlt hétvégén négy helyszínen zömmel külföldi és magyar antifasiszta aktivisták kegyetlen módon, csoportosan, orvul támadva viperákkal, vascsövekkel, ólombélésű kesztyűkkel, speciálisan átalakított kalapácsokkal félholtra vertek a nyílt utcán embereket, akiket előbb hátulról leütöttek, majd a földre került védtelen áldozatot véresre verték és rugdosták, végül könnygázzal lefújták. Valamennyiüknek az volt a „bűne”, hogy terepmintás ruhában, fekete bakancsban és dzsekiben voltak, ám az első adatok szerint egyikük sem a február 11-ei kitörésnapi szélsőjobboldali megemlékezésre igyekezett. A banda módszere az volt, hogy néhányan szorosabban, a többiek kicsit távolabbról követték a későbbi áldozatokat tömegközlekedéssel és gyalog is.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) már az első támadás után 24 fős külön nyomozócsoportot állított össze, amelynek létszáma 45 főre bővült. A nyomozók szerint a sértetteket kizárólag a ruházatuk köti össze: olyan ruhadarabokat viseltek, amiket bárki hordhat – fekete bakancs vagy katonai, terepmintájú ruha –, amik azt sugallhatták a támadóknak, hogy esetleg szélsőjobboldali emberek, akik a kitörés napjára érkeztek Budapestre. A rendőrök a támadók közül már szombaton a ruházatuk alapján felismertek néhányat, akiket aztán követni kezdtek a nyomozók, és végül a belvárosban, egy taxiban fogták el őket: egy német férfit, egy német nőt és egy olasz nőt. Műanyag borítású kalapács, ólommal bélelt gumikesztyű, vipera, gázspray volt náluk. Később elfogtak egy magyar nőt is a lakásán, aki az eddigi adatok szerint részt vett a támadásokban. A magyar nőt a gazdagréti és a Fővám téri támadásban való részvétellel gyanúsítják, amiben az olasz nő is részt vett. A német nő az előkészületekben vett részt, a következő támadásokra készült fel. A német férfinak a Bank utcai támadásban volt szerepe.
Forrás/Fotó: Magyar Nemzet
Facebook
Twitter
YouTube
RSS