Három településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Hódmezővásárhelyen polgármestert, Rózsafán településvezetőt és képviselő-testületet, Kiskunhalason pedig egyéni választókerületi képviselőt választanak.
A Csongrád megyei Hódmezővásárhelyen Almási István (Fidesz-KDNP) halála miatt kellett kiírni az időközi polgármester-választást. A megyei jogú városban hárman indulnak a posztért: a Fidesz-KDNP jelöltjeként Hegedűs Zoltán alpolgármester, továbbá függetlenként Hernádi Gyula és Márki-Zay Péter. A város választásra jogosult 36 818 polgára ötven szavazókörben adhatja le voksát. A napközbeni részvételi adatokról és a választás eredményéről a www.valasztas.hu oldalon is lehet majd tájékozódni.
A Baranya megyei Rózsafán polgármestert és önkormányzati képviselőket is választanak, mert a képviselő-testület tavaly november végén feloszlatta magát. A polgármesteri tisztségért öt független jelölt indul, a négy képviselői helyre pedig 17 független jelölt pályázik. Rózsafa választási névjegyzékében 289-en szerepelnek.
A Bács-Kiskun megyei Kiskunhalason az 5. számú egyéni választókerületben választanak képviselőt, a korábbi képviselő, Aradszky Lászlóné (Fidesz-KDNP) halála miatt. A posztért a Fidesz-KDNP jelöltje, a Magyar Munkáspárt jelöltje és egy független jelölt indul. A választáson 2346-an vehetnek részt.
Vasárnapra két időközi települési nemzetiségi választást is terveztek: a Baranya megyei Vásárosdombón és a Bács-Kiskun megyei Dávodon roma nemzetiségi képviselőket választottak volna, a voksolások azonban jelöltek hiányában elmaradnak, így ezeken a településeken legközelebb csak 2019-ben lehet nemzetiségi önkormányzatot alakítani.
MTI; Fotó: napi.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS