A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), illetve a kincstár mintegy 3 milliárd forintot próbál meg behajtani az országgyűlési választáson indult pártoktól és jelöltektől, akik a választásra állami támogatást kaptak, de azzal nem tudtak elszámolni, illetve akiket a választási iroda bírság megfizetésére kötelezett – írta a Népszabadság.
A lap szombati számában a hivataloktól összegyűjtött adatokra hivatkozva azt írták, hogy az összeg két nagyobb részből áll. A kampánytámogatásokból, amelyet vissza kell fizetniük a “leszerepelt” pártoknak és jelölteknek, illetve a választási bírságokból.
A 3 milliárd forint a fele annak az összegnek, amelyet az állam a kampányfinanszírozási szabályok szerint a pártok és a jelöltek támogatására költött, miközben a választás technikai lebonyolítása 4 milliárd forintba került.
A Magyar Államkincstár 327 millió forintot követel vissza 316 egyéni jelölttől, aki felvette az egymillió forintos állami támogatást, de 2 százalék alatti eredményt ért el, vagy nem tudott elszámolni. Ezen kívül ötszázmilliót követel vissza a kincstár a pártoktól, amelyek számára a jelöltek átengedték a támogatást. A NAV-tól eddig 2,1 milliárd forint be nem fizetett választási bírság behajtását kérték.
A NAV-nál a lapnak elmondták, amennyiben a bírság a vagyon hiánya miatt nem hajtható be a pártoktól, akkor a behajtást megszüntetik. A mögöttes felelősség megállapítását nem nekik, hanem a bírságot kiszabónak kell kezdeményeznie.
A lap megpróbált elérni több kis pártot, amelyek 100 millió forint feletti támogatást kaptak a választásokra, hogy az elszámolással kapcsolatban kérdéseket tegyenek fel nekik, azonban többeket nem sikerült megtalálniuk, illetve képviselőik nem kívántak nyilatkozni.
Forrás: nol.hu/Hír24.hu
Fotó: Hír24.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS