Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet a Fidesz pénteki, székesfehérvári kampányzáróján – közölte szerdai sajtótájékoztatóján a város fideszes polgármestere. Cser-Palkovics András elmondta, nagyon komoly érdeklődés mutatkozik az esemény iránt: a városból, a megyéből, az egész országból és országhatáron túlról is jelezték, hogy részt kívánnak venni a rendezvényen.
A Városház tér és környéke biztosan megtelik a másfél órás program idejére – fogalmazott Cser-Palkovics András. A városvezető elmondta, a kampányzárón Orbán Viktor miniszterelnök mellett Vargha Tamás (Fidesz-KDNP) képviselő-jelölt is felszólal, aki házigazdaként szól majd az egybegyűltekhez, míg a város nevében ő mond majd köszöntőt. A polgármester megjegyezte, elképzelhető egy meglepetésvendég felszólalása is, de az még egyeztetés alatt van. Cser-Palkovics András szerint „akinek fontos Magyarország sorsa, a vasárnapi választás eredménye”, jelen lesz a pénteken, 17 órakor kezdődő eseményen.
Ki kell mondani akkor is, hogy tiszteljük, szeretjük ennek a nemzetnek és városnak az értékeit, hagyományait és meg is fogjuk ezeket őrizni
– fogalmazott. Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap este az Echo TV Bayer Show című műsorában jelentette be, hogy a Fidesz kampányzárója Székesfehérváron lesz, amely „egy magyar kampányzáró lesz”.
Forrás: Fidesz.hu; Címlapkép: MTI/Illyés Tibor
Facebook
Twitter
YouTube
RSS