A finn rendőrség pénteken bejelentette, hogy egy kínai hajó után nyomoz a külső behatás révén megrongált finn–észt gázvezeték ügyében. A finn külügyminisztérium pedig azt közölte, hogy diplomáciai csatornákon kapcsolatba lépett Kínával és Oroszországgal a vizsgálat kapcsán.
A hongkongi zászló alatt hajózó NewNew Polar Bear mozgása egybeesik azzal az időponttal és hellyel, amikor és ahol a gázvezeték megrongálódott
– áll a finn Nemzeti Nyomozó Iroda közleményében. A kínai konténerhajó Kína és Európa között közeledik az Északi-sarkvidéken keresztül. A nyomozók említést tettek a Szevmorput atommeghajtású orosz teherhajóról is, amely Murmanszk és Szentpétervár között közlekedik. A finn külügyminisztérium a hajóval kapcsolatban érintkezésbe lépett az orosz külügyminisztériummal, “tekintettel az ügy komolyságára”.
A Balticconnector gázvezetéket október 8-án zárták le szivárgás miatt. A hatóságok bejelentették, hogy a rongálást külső behatás okozta, sejtetve, hogy esetleg szabotázs történt. A gázvezetékkel egyidőben megrongálódott egy Finnországot Észtországgal összekötő távközlési kábel is, majd hozzávetőlegesen az incidenssel egy időben egy Svédországot és Észtországot összekötő távközlési kábel is részleges károkat szenvedett. A svéd és észt hatóságok szerint az utóbbi rongálódás is feltehetően külső behatás következménye. Az incidensek aggodalmakat ébresztettek az energiaszállítás biztonságával kapcsolatban, és a NATO fokozta az őrjáratokat a Balti-tengeren.
Együttműködünk a svéd hatóságokkal a (kínai) hajó szerepének tisztázása ügyében
– mutatott rá közleményében Risto Lohi finn rendőrségi vezető. A rendőrség megerősítette, hogy a gázvezeték megrongálódását “külső mechanikus erő” okozta, és egy nehéz tárgyat találtak a vezeték közelében a tengerfenéken. A rendőrség megpróbálja a felszínre hozni a nehéz tárgyat, hogy megállapíthassák, van-e köze a megrongált gázvezetékhez. A gázvezeték finn üzemeltetője szerint a helyreállítási munkálatok legkevesebb öt hónapig tartanak, ezalatt Finnország az inkoói LNG-terminálon keresztül tudja fedezni a földgázszükségletét.
Több mint egy éve – 2022. szeptember 26-án – tenger alatti robbanásokat követően négy óriási szivárgást észleltek az Európa földgázszükségletének nagy részét Oroszország irányából biztosító Északi Áramlat–I. és Északi Áramlat–II. vezetéken. A robbanások körülményei máig feltáratlanok. A földgáz Finnország energiafogyasztásának mintegy 5 százalékát teszi ki, elsősorban az iparban, illetve áramtermelésre és fűtésre használják.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Stefan Sauer
Facebook
Twitter
YouTube
RSS