Budapesti népszavazási kezdeményezést adott be az Együtt és a Párbeszéd közösen a római-parti mobilgát megépítése ellen – jelentette be a két párt közös, a budapesti városháza előtt megtartott csütörtöki sajtótájékoztatóján az Együtt Budapesti elnöke.
Pataki Márton közölte: azt kívánják elérni, hogy a főváros helyezze hatályon kívül a mobilgát létesítéséről hozott áprilisi határozatát.
Véleményük szerint a gátat eggyel beljebb, a Királyok útja, Nánási út nyomvonalán kellene megépíteni – tette hozzá.
A népszavazás kiírásához szükséges aláírásgyűjtés legrosszabb esetben októberben kezdődhet, és az országgyűlési választásokkal egy időben lehetne megtartani a referendumot
– mondta Pataki Márton.
Béres András, a Párbeszéd elnökségi tagja, a párt III. kerületi önkormányzati képviselője úgy vélekedett, hogy a fideszes városvezetés tevékenysége a Római-part ügyében totális kudarc, és csak az ingatlanlobbi érdekeit szolgálja.
Vagyis több száz millió forintból egy olyan tervet készítettek, amely tetemes környezetkárosítással és biztonsági kockázattal jár – tette hozzá.
Kérdésre mindkét politikus megerősítette, hogy szeretnék, ha az országgyűlési választásokon a demokratikus ellenzék csak egy jelöltet indítana minden körzetben.
MTI; Fotó: Indafoto
Facebook
Twitter
YouTube
RSS