Az antik egyiptomi, görög és római birodalmakban a rabszolgák vagy hadizsákmányként, vagy a környező országokból megvásárolt „áruként” alkották az antik társadalmak gazdaságának egyik fontos pillérét, de bőrük színének nem volt jelentősége. Nem úgy az orientális világban, amelyben már az iszlám megjelenése és rohamos elterjesztése előtt is néhány arab és perzsa gondolkodó által meghatározott kritérium szerint osztályozták, sorolták be a más fajtájú népek alkalmasságát különböző feladatok elvégzésére, amiről egyébként később – a világon egyedülállóan – egy kézikönyvet is írtak, megalapozva ezzel a „rasszok kategorizálását”. Több egykori arab és perzsa forrás szerint két alacsonyabb rendű emberfajta létezik: a fehér, amely a hideg klíma hatására már az anya testében megsérül és ezért deficitessé válik a későbbiekben, míg a fekete az erős napsütés miatt megfő már születése előtt, amivel a sötét bőrszínt és egyéb tipikusan afrikai vonásokat próbálták magyarázni. „… ezek a népek nem érik el az emberi létezés mércéjét.” – olvasható egy Kr. u. 982-böl származó perzsa leírásban. (PolgárPortál-publicisztika)
- HeroesNeverDie írása a PolgárPortálon
A két véglet között, a centrumban található a magasrendű, közepesen barna (arab, perzsa) emberfajta,amelynek uralkodó szerepet tulajdonítottak a lenézettek felett. Ez a felfogás, ez a szinte már génekké vált mentalitás az egyik fundamentális oka a jó 1400 év óta tartó arab expanziónak, mások leigázásának. Az emberek bőrszín alapján való megkülönböztetésében az arabok úttörők voltak és ez lényegében mind a mai napig nem változott. Európa most importálja ezt az évezredes konfliktust…
Már az iszlám megjelenése előtti évszázadokban is szállítottak arab tengeri hajósok megszámlálhatatlanul sok fekete rabszolgát a kelet-afrikai part mentén, amelynek jelentős kikötői arab kézen lévő gyarmatoknak számítottak. A Kr. u. 6. században a mai Irak területén I. Chosroes perzsa király hatalmas cukornád ültetvényeket telepíttetett, amelyek megművelését afrikai rabszolgákkal végeztették és így állandóan igény volt utánpótlásra, amit az arab hajósok biztosítottak. Ez volt az első – ma ismert – ipari méretű ültetvényes rabszolgaság. Az iszlám megjelenéséig az arab félszigeten a rabszolgák színe fekete volt, ami a 7. századtól kezdve megváltozott.
Annak dacára, hogy az iszlám dzsihád (szent háború) Európa, Afrika és Ázsia történetében semmihez sem hasonlítható nagyságrendű emberáldozatot követelt, akár rabszolgaként, akár a mészárlások tekintetében, ezt a tényt gyakorlatilag korábban is, de ma már különösen elhallgatják és akik ezen a területen kutatnak, azokat sokszor intézményesen ellehetetlenítik. Az iszlám dzsihád nevében az európai kultúra ellen történő támadások a Kr. u. 7. századtól kezdődtek el, először a földközi-tengeri térségben, majd az Atlanti-óceán partjai mentén elérték a brit szigeteket, sőt, Izlandig is eljutottak. A cél mindig és elsősorban a „fehér arany”, azaz a fehér bőrű rabszolgák beszerzése, továbbá az érintett területek rajtaütésszerű letarolása, az ellenállók lemészárlása volt. Ennek egyik prototípusa volt, amikor arab invázorok (szaracénok) a Tiberius folyó torkolatán keresztül elérték Rómát Kr. u. 826-ban és a Szt. Péter Bazilikát kirabolták, az összes arany és ezüst tárgyat, amit ott találtak, magukkal vitték. Az akkori keresztény világ alapjaiban rendült meg.
….
A cikk folytatását a PolgárPortálon olvashatja. Kattintson ide!
Facebook
Twitter
YouTube
RSS