Január 1-én egy tiszasülyi ingatlanból 7 millió forintot lopott el egy ismeretlen, aki távozáskor felvette a sértett cipőjét, és saját saras csizmáját a helyszínen hagyta – írja a police.hu. Spoiler: egy nő volt a feltételezett tolvaj.
A police.hu közleménye szerint egy tiszasülyi nő tett bejelentést a rendőrségre, miszerint 10–13 óra között egy ismeretlen bement az ingatlana udvarára. A kazánházban megtalálta a lakáskulcsot, majd így bejutva a házból több mint 7 millió forintot, egy arany karláncot, egy pár női bakancsot és egy pár női cipőt lopott. A sértett elmondta, hogy amikor hazaért, furcsa volt számára, hogy a bejárati ajtó mellett egy idegen, saras női csizmát talált. A szekrények fiókjai sem úgy voltak, ahogy azokat hagyta. Ekkor már tudta, hogy valaki járt a házban. Gyanúja beigazolódott, amikor tudatosult benne, hogy elvitték a megtakarított pénzét.
Az ingatlanra felszerelt kamerák felvételeit elemezve a szolnoki rendőrök látókörébe került egy kőteleki lakos, akit január 2-án előállítottak a rendőrkapitányságra. Lakásán a rendőrök közel 4,5 millió forintot, a sértett kapujának kulcsát, valamint a lopásból származó arany karláncot és 2 pár cipőt megtaláltak és lefoglaltak. A 19 éves fiatal lányt lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.
Forrás/Fotó: police.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS