A magyar Alaptörvény értelmében nem mehet el Polt Péter arra az ülésre, amelyre az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának elnöke hívta meg eredetileg a legfőbb ügyészt.
Polt Péter a bizottság elnökének juttatta el azt a levelet, amelyben tájékoztatta Ingeborg Gräßlét, hogy nem vehet részt a március 4-én tartandó eseményen. Polt felhívta a figyelmet, hogy a bizottság egyik tagja a számára írt levelet már nyilvánosan közzétette úgy, hogy nemcsak az ülés tényéről számolt be, hanem azt a látszatot keltette, mintha a magyar legfőbb ügyész megjelenési és beszámolási kötelezettséggel tartozna a bizottság felé – írja a Magyar Nemzet. Amint a hvg.hu cikkéből kiderül, Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője osztotta meg nyilvános Facebook-oldalán a Poltnak küldött levelet.
Ezzel nemcsak a fenti, nem valós kötelezettségek látszatát keltette Jávor, hanem olyan politikai dimenzióba helyezte a meghívást, amely a már folyamatban lévő európai parlamenti választási kampányhoz köthető.
A magyar Alaptörvény (Alkotmány) ugyanakkor megtiltja a magyar ügyészségnek, az ügyészség bármely tagjának, hogy politikai tevékenységet fejtsen ki, illetve ilyenben közreműködjön. Ennek megfelelően még a látszatát is kerülni kell annak, hogy a magyar legfőbb ügyész közreműködésével tartott bizottsági meghallgatás politikai kampányeseménnyé váljon
– írta levelében Polt Péter, aki éppen ezért nem lesz jelen az ülésen.
A legfőbb ügyész teljes levelét az ugyeszseg.hu tette közzé, azt az alábbiakban olvashatják:
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS