Legalább nyolc migráns halt meg és több tucatnyian eltűntek a líbiai partoknál, miközben Európába akartak eljutni a Földközi-tengeren keresztül – közölte szombaton a líbiai parti őrség.
“Összesen 120-130 utas lehetett a csónakban”
– mondta Fáti ar-Rajáni ezredes, a Tripolitól mintegy 60 kilométerre keletre lévő Garaboli település parti őrségének parancsnoka. A líbiai tiszt megállapítása szerint az adott típusú csónak mintegy 120 embert képes szállítani, s ennek alapján több mint száz ember veszhetett a tengerbe.
“A holtan talált migránsok a leeresztett gumicsónakba szorultak be, a csónak maradványaira Garaboli partjaitól mintegy kilenc kilométerre bukkantak rá”
– jelentette a francia hírügynökség tudósítója, aki a parti őrség hajóján érkezett a helyszínre.
Ajúb Kászem tábornok, a líbiai haditengerészet szóvivője az AFP-nek szombaton arról számolt be, hogy előző nap öt felfújható csónakot és két fahajót tartóztattak fel, összesen 570 illegális migránssal a fedélzetükön a Tripolitól mintegy 45 kilométerre nyugatra lévő Závija parti őrségének hajói. A hajókat egy jet-skin és két motorcsónakon kísérő néhány líbiai férfi közül hármat elfogtak.
“Az afrikai, bangladesi, egyiptomi, marokkói migránsokat a závijai befogadóközpontba szállították”
– mondta a tábornok.
A líbiai parti őrség által elfogott migránsokat gyakran befogadóközpontokban szállásolják el, egészen a hazájukba való visszatoloncolásukig. Eközben sokan közülük ismét a szervezett bűnözők “hálójába” kerülnek.
Az embercsempészek hatalmas haszonra tesznek szert – kihasználva a Líbiában Moammer Kadhafi hatalmának megdöntése után kialakult káoszt -, évente több tízezer embert indítva útnak Olaszország felé súlyos pénzösszegek fejében. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) adatai szerint idén év eleje óta több mint 61 ezer migráns érte el az olasz partokat, és legalább 1778 halt meg vagy tűnt el útközben a Földközi-tengeren.
MTI; Fotó: haaretz.com/Reuters
Facebook
Twitter
YouTube
RSS