Azért gyengül az Európai Néppárt, mert kezdi elveszíteni a karakterét, s ez igaz sok tagpártjára is. A néppártot sok kérdésben egyre nehezebb megkülönböztetni a liberálisoktól, a szocialistáktól vagy a zöldektől – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője hétfő reggel a Kossuth rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában.
A politikus elmondta, a néppártot sok kérdésben egyre nehezebb megkülönböztetni a liberálisoktól, a szocialistáktól vagy a zöldektől. Ennek egyik jó példája a Radoslaw Sikorski, a lengyel Polgári Platform politikusának, volt lengyel külügyminiszternek a levele, amit a Fidesznek címzett.
A lengyel politikus ugyanolyan érveket és fordulatokat használ, mint, amit a balliberális, bevándorláspárti oldal
– tette hozzá.
Ugyanakkor most a legfontosabb – fogalmazott Hidvéghi Balázs – a járványügyi helyzet kezelése, így az ilyen ideológiai vitákat csak ezután folytatják le.
Mi csodálkozunk azon, hogy európai politikusoknak most idejük és energiájuk van arra, hogy ilyen kérdésekkel foglalkozzanak ahelyett, hogy segítenék akár európai szinten a hatékonyabb és hitelesebb védekezést
– fűzte hozzá.
Amikor Donald Tusk, a néppárt vezetője a Fidesz kizárását “erőlteti”, akkor az egész pártcsaládot gyengíti
– hangsúlyozta a Fidesz európai parlamenti képviselője.
Forrás: MTI/Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS