Máshogy emlékszik a kislétai videó készítésének körülményeire az egyik szereplő, illetve a felvétel állítólagos készítője. A videót szombaton hozta nyilvánosságra az Együtt-PM, szerintük azt bizonyítja, hogy Kisléta fideszes polgármestere pénzért toborzott tüntetőket a közmunkások között Bajnai Gordon ellen. A fideszes politikus ezt visszautasítja. Ma nyilatkozott a felvétel egyik szereplője is, aki azt mondta: nem a polgármester fizetett neki, hanem éppen ellenkezőleg, a videó készítői, hogy mondjon el a kamera előtt egy előre megbeszélt szöveget.
10 ezer forintot kapott azért, hogy kamera előtt, egy előre egyeztetett szövegben azt állítsa: pénzért toboroztak közmunkásokat egy Bajnai Gordon ellenes tüntetésre – ezt mondta a Híradónak egy kislétai férfi. Állítása szerint ő az egyik, aki az Együtt2014 által szombaton nyilvánosságra hozott videón látható és hallható.
A másfél perces vágott felvételt szombaton rakta fel Bajnai Gordon pártja az internetre. A videó helyenként tartalmilag nehezen értelmezhető, de az Együtt 2014 szerint azt bizonyítja, hogy a fideszes polgármester pénzt ajánlott a közmunkásoknak, ha elmennek tüntetni Bajnai Gordon ellen.
Vasárnap az Együtt-PM egyik szóvivője, Szabó Zsolt azt mondta, szerinte valódi a videó.
A párt sajtómunkatársa az Indexnek a felvétel körülményeiről is beszélt. Azt mondta, hogy múlt héten Kislétán Bajnai Gordon stábjához odalépett egy férfi, és ő kezdett el mesélni arról, hogy pénzt ajánlottak neki és társainak, ha libával a kezükben mennek tüntetni. Bajnai Gordon munkatársa tehát arra utalt, hogy egy spontán beszélgetést rögzítettek a kamerával.
A videón szereplő kislétai közmunkás nem így emlékszik. Hétfőn délután a Híradónak azt mondta: a polgármester nem ajánlott nekik pénzt azért, hogy tüntetni menjenek. Viszont Bajnai Gordon stábja 10 ezer forintot ígért, ha mégis ezt állítja és kamera előtt elismétli azokat a mondatokat, amit kérnek tőle.
“És akkor mondták, hogy nem-e mondnám eztet el pénzért, pénzért nem mondanám-e el. Mondtam mennyiért? és akkor mondták, hogy ez egy pár perc lesz, pár perc forgatás és ezt fölveszik és akkor én, akkor ezt elmondtam amit ők mondtak, azt mondtam el és az egyik producer kérdezett és arra válaszoltam”- mondta a fiatalember a Híradónak.
A felvétel most is megtalálható az interneten. Az Együtt-PM szerint saját aktivistáik készítették. A párt Facebook oldalán az állítólagos operatőr nyilatkozata is megjelent – de ő sem a nevét, sem az arcát nem vállalta. Ő is azt állítja, hogy a kerékpárosok maguktól kezdtek beszélni arról, hogy a helyi polgármester pénzért toborzott tüntetőket a közmunkások között. Azt is írja, hogy ő nem fizetett nekik. Nyilatkozata szerint: ami elhangzott, azt maguktól, vagy beszélgetés közben, kérdésre válaszolva, önként mondták.
A kislétai közmunkás erre is másként emlékszik. Szerinte azt kellett mondania a felvételen, amit előre megbeszéltek. Idézzük: „Mondták, hogy akkor, amikor ő kérdez, erre válaszoljak, és én akkor amikor mondta, hogy most lesz a felvétel akkor elkezdtem beszélni és akkor mondtam amit ők elmondtak, amit megbeszéltünk.”
Oszd meg a videót, hogy mindenki megtudhassa, milyen módszereket alkalmaz a kormánypárt! – ezt is írja a facebookon Bajnai Gordon pártja.
Jávor Benedek egy hétfői sajtótájékoztatón is megerősítette: szerintük nem hamis a videó. Mi úgy gondoljuk, hogy ez a videó ez valódi, úgy néz ki hogy valós eseményt ábrázol. ez a valós esemény nem bűncselekmény önmagában, szerintem minősíti a kormányoldalt – fogalmazott.
Kisléta fideszes polgármestere viszont hétfőn is megerősítette: ő nem ajánlott pénzt senkinek. Szerinte – a bajai után – ez egy újabb hamis videó botrány.
A Híradónak nyilatkozó kislétai közmunkás azt mondta: a felvétel után meg is kapta a videó készítőjétől a pénzt: tízezer forintot. Nem hittem , hogy ez ilyen nagy nyilvánosságra kerül, és ilyen nagy bajba sodornak ezzel – tette hozzá a fiatalember.
Az Együtt-PM Szövetség nyilvánosságra hozza a Kislétán készült vágatlan videofelvételt, amelyik a választási szövetség szerint azt bizonyítja, hogy ötezer forintot ajánlottak fel közmunkásoknak azért, hogy Bajnai Gordon ellen tüntessenek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban – közölte a pártszövetség hétfő este az MTI-vel.
A szövetség szerint a teljes videofelvételből “mindenki megítélheti, hogy melyik az életszerűbb: az operatőr tanított-e be egy négy perces beszélgetést, vagy az, hogy a polgármestertől anyagi függésben levő közmunkást bírták rá eredeti kijelentésének megváltoztatására”. Továbbra is kitartanak amellett, hogy aktivistájuk nem egy megrendezett, előre betanított jelenetet, hanem egy spontán beszélgetést rögzített.
hirado.hu / MTI / Pestisrácok
Facebook
Twitter
YouTube
RSS