Hivatali visszaélés miatt vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség Demeter Márta LMP-s országgyűlési képviselő ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon – közölte a vádhatóság. Az ügyészség által idézett vádirat szerint a képviselő törvényi kötelezettségét megszegve nem nyilvános adatokat adott ki, amikor a Magyar Honvédségtől szerzett információkat a közösségi oldalán kiposztolta. Az LMP társelnöke egyelőre nem tett vallomást. Tettét a törvény 3 évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti, de ha beismerő vallomást tesz, az ügyészség csak pénzbüntetés kiszabását fogja indítványozni – derül ki a közleményből.
Demeter Márta tavaly szeptemberben országgyűlési képviselőként, az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottság tagjaként szerzett információkat egy Ciprusról hazarepülő honvédségi gép utaslistájáról. Mivel azon az Orbán Flóra név is szerepelt, az LMP-s politikus azonnal hangulatkeltő posztot írt a közösségi oldalára. Azt állította, hogy a miniszterelnök magáncélra használ katonai gépet, ugyanis a birtokába került dokumentumok szerint Orbán Viktor 14 éves lánya a Magyar Honvédség Airbus gépével repült haza Ciprusról. Csakhogy az az Orbán Flóra nem Orbán Viktor lánya volt, hanem egy Cipruson szolgálatot teljesítő magyar katona gyermeke.
Az ügyből hatalmas botrány lett. Demetert kizárták a Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságából, miután az Alkotmányvédelmi Hivatal úgy ítélte meg, hogy bizottsági tagsága nemzetbiztonsági kockázatot jelent. A Fidesz a történtekért büntetőfeljelentést is tett a képviselő ellen.
A vádemelésről szóló közleményben a vádhatóság kifejti: amellett, hogy közlése valótlan volt, Demeter Márta – a törvényi kötelezettségét megszegve – nem nyilvános adatokat adott ki. Az ügyészségi kommüniké arra is kitér, hogy miután az országgyűlési képviselő mentelmi jogát a legfőbb ügyész indítványára az Országgyűlés felfüggesztette, az ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a politikust, amely során Demeter Márta nem tett vallomást. Az ügyészség vádiratában az új büntetőeljárási törvény rendelkezéseinek megfelelően azt indítványozta, hogy amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen a terhére rótt bűncselekmény elkövetését beismeri, úgy a bíróság ítélje őt összesen kétmillió forint összegű pénzbüntetésre – ismertették. Az országgyűlési képviselő terhére rótt hivatali visszaélés bűntette három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő – áll a kommünikében.
Forrás: MTI/PS; Vezető kép: MTI/Koszticsák Szilárd
Facebook
Twitter
YouTube
RSS