
„Azt hitted viccel, pedig halál komolyan gondolta…” – HND
Normális ember régóta nem olvassa a német „Stern” magazint, legalábbis 1983 óta biztosan nem, amikor az újság világra szóló botrányba keveredett a saját butasága és nagyravágyó kapzsisága miatt. Talán még néhányan emlékeznek az esetre: a híres-hírhedt „Hitler naplói” néven megjelent sorozatról van szó, amelyről kiderült, hogy egy középszerű festő hamisítványai voltak, és amelybe még a német titkosszolgálatok is belekeveredtek.
Ez az égbekiáltó blamázs, amiről egy nagy sikerű film is készült „Schtonk” címmel, mind a mai napig stigmaként kíséri a „Stern” magazint. A krónikás azonban kénytelen néha olyasmibe is beleolvasni, amit jó ízlésű emberek amúgy nem tennének. Így bukkantam rá egy furcsa, már-már szerelmi vallomásnak, de még inkább vazallusi hitvallásnak tekinthető cikkre a magazin online kiadásának – Oh mon Dieu! – „Lifestyle”, azaz életmód rovatában.
Nyilvánvaló persze, hogy a hamburgi újságíró, Jens Maier elsősorban Horst Seehoferen akart taposni egyet, hiszen a Bundesnadrágkosztüm eddigi vitathatatlannak tűnő teljhatalmán a bajor oroszlánból már többször plüsscicává mutált belügyér próbált néha óvatosan kapirgálni – kevés sikerrel.
A szerző szerint a kancellári hivatal balkonján a tárgyalások szünetében egy lazán cool kancellárnő látható, aki a problémák és nehéz tárgyalások dacára bizony boros kehellyel a kezében mászkál az erkélyen, miközben a szánalomra méltó Horst vizes poharat szorongatva totyorog utána.
A publicista szerint Angela Merkel emberi nagyságról tett tanúbizonyságot, amikor vagányságot és életörömöt sugározva (sic!) megengedett magának néhány kortyot a nemes nedűből. Az interpretáció alapján azt is megtudhatjuk, hogy a migránsok mutterja saját hatalmát szimbolizálta ezzel a gesztussal, hiszen kritikus időkben is nyugalmat jelez nekünk, egyszerű földi halandóknak. Bezzeg Seehofer csak otthon játszik nagyfiút a literes söröskorsóval, a képen viszont mindössze vízre futja. Alázás – állapította meg a zugfirkász úr, aki a továbbiakban még néhány könnycseppet is elmorzsolgatott, mert Angie népszerűsége picit visszaesett az utóbbi időkben. Holott leginkább most érdemelne megbecsülést, amikor
„… végre konzekvensen keresztülviszi irányvonal-kompetenciáját,”
amiről ugyan fogalmam sincs mit jelent, de emelkedett stílusúnak hangzik.
„És ezt egy pohár borral. Milyen szimpatikus. Vagányságban nem marad le a Macron-ok és Trudeau-k mögött. Proszit!”
Miután sikeresen letörültem a nyáltengert a klaviatúráról, megakadt a szemem egy másik érdekességen, mondhatni egyedülálló cikken. A „Die Welt” kiadója, Stefan Aust, a legendás hírű német balliberális újságíró – első esetben a mainstream médiában! – ítélte el vezércikkben Merkel többszörösen alaptörvényt és nemzetközi jogot sértő magatartását „Merkel nyáréji rémálma” címmel.
Aust, a vezető újságírók közül elsőként ki merte mondani, hogy a kancellár asszony hazudott az európai migrációs megegyezésről, hogy konok megszállottságával nem csak Németországot, hanem egész Európát is megosztotta, és a mostani taktikázását is Seehofer elleni gyűlölete vezérelheti. A sztárújságíró részletesen kitért Merkel NDK-ás múltjára és arra is, hogy nem meggyőződésből csapódott egykor a kelet-német demokratikus erőkhöz, hanem pusztán karrierizmusból, de csak az utóbbi években vette le a kereszténydemokratának elhitetett álarcát, megmutatva valós, internacionalista énjét.
Felsorolta továbbá a jogellenesen importált tömegek által megnövekedett veszélyhelyzeteket (erőszak, terrorveszély, súlyos testi sértések, stb.) és a jogállam működésének ellehetetlenülését (biztonság, közigazgatás, pénzügyek). Olyan tényeket, amelyekről eddig csak a német alternatív sajtóban, illetve külföldi, így magyar portálokon, többek között a PolgárPortálon is részletesen tájékozódhattunk.
Viszont most először írt valaki, méghozzá nem is akárki egy szókimondó, kőkemény vezércikket a német fősodrású sajtóban három évnyi dermedten automatikus hozsannázások után. Pontosan azokat a gondolatokat kimondva, amelyeket a lenácizott, lefasisztázott konzervatív véleményformálók, köztük az AfD (Alternative für Deutschland) is régóta hangoztatnak. Aust azonban nem csak a kancellárt, hanem opportunista holdudvarát és a koalíciós partnerét, továbbá a zöldeket és az ultrabalosokat is lesöpri a színpadról cikkében, megállapítva azt, hogy
„Merkel már csak a valóságtartalmuktól megtisztított híreket veszi tudomásul.”
A „Stern” magazin központja Hamburgban van. A „Die Welt”-é pedig Berlinben, a hatalom közvetlen közelében. Két lehetséges folytatás várható:
• Austnak mennie kell és a „Die Welt” új főnököt kap;
• Vagy valami elkezdődött…
Megvárjuk.
Szerző: HeroesNeverDie / Vezető kép: Immanuel BänschDPA / image.stern
Matagi
2018-07-13 at 17:26
Köszönet a felsorolásért. Jó erre emlékeztetni a rosszindulatú embereket (is)
[email protected]
2018-07-11 at 09:13
“Stefan Aust ist ein deutscher Journalist und Autor. Er war von 1994 bis 2008 Chefredakteur des Nachrichtenmagazins Der Spiegel, seit 2014 ist er Herausgeber der Tageszeitung Die Welt und war bis September 2016 auch ihr Chefredakteur”
Kedves HDN, a fent említett újságírótól azért elég sok mindent lehetett olvasni pro és kontra.
Felhívnám figyelmét a múlt hét egyik estéjén sugárzott “Markus Lanz” adásra, ahol Aust úr is jelen volt és az ott elhangzott kijelentéseire! Nem hittem a fülemnek!!! Minô fordulat, eddig nem jutott szóhoz?!
Egyébként az egész magazin palettát sorra vehetnénk, hozzácsapva a napi, heti sajtót is, persze csak a nagyobbakat említve.
Üdvözlettel Magda
heroes_never_die
2018-07-11 at 13:57
Kedves [email protected], köszönöm tanácsát és megpróbálom a yt-n megnézni az adást, annak dacára, hogy szerintem Lanz elviselhetetlen… A múltkori interjúját Dr. Müller-Wolfahrt úrral képtelen voltam befejezni, mert a Lanzripacs állandóan félbeszakitotta a Bayern-Doc lebilincselö történeteit.
Annak dacára, hogy Aust a balliberális újságirás doyenje, mindig is kedveltem tárgyilagos, józan és analitikus stilusát 🙂
Üdv.: HND
[email protected]
2018-07-12 at 08:11
Ajánlanám még a Waigel/Aust duót is Lanznál.
Nem nézem én sem rendszeresen, csak ha számomra érdekes szémélyek a meghívottak.
Sajnos nagyon későn is sugározzák.
zizu
2018-07-09 at 20:20
A pohár bor persze nem vagányság, hanem normális dolog. Ami a kép lényege az nem más, mint az arc, a tekintet, a tartás. Az mindennél többet elmond.
Világos
2018-07-10 at 12:39
Így igaz. Ha nem tudnám, hogy a képen Németország és Európa egyik legnagyobb hatalmú és befolyású embere látható, simán azt hinném, hogy egy munkanélküli árufeltöltő az első reggeli fröccsét fogyasztja a sarki krimóban. Mondjuk a talpaspohárról lehet tudni, hogy ez nem a sarki krimó…
[email protected]
2018-07-11 at 09:14
Kísértet járja be Európát…!!!
Naprózsa
2018-07-09 at 17:30
Így igaz, kedves Kovács Erzsi.
Kovács Erzsi
2018-07-09 at 16:56
Már éppen itt az ideje, hogy az eszükhöz térüljenek az emberek.
Európának már fel kellene agyilag fogni, hogy a más földrészek lakóinak nincs joga rátelepülni a mai Európa gazdaság és szellemi kultúrájára.És a bajok okát is nevén kell nevezni: SOROS.
Annak a szegény hottentottáknak nem lett volna bátorsága idejönni, ha a Willkommen, és a Soros emberei nem bátorították volna Őket.
A Nagy Átverés-nek véget kellene vetni, és gyorsított eljárásban napfényre hozni, hogy Soros egy megveszekedett bolond, aki a pénzén meg akarta venni, meg akarta leckéztetni Európát, térdre kényszerítve, hogy az Ő pénzét vegyék fel az államok hitelként, azért, hogy etetni itatni tudják a bevándorlókat.
De ez még csak egy töredéke a bajoknak.Az iszlámhívők az évezredes kultúránkat, a jelen mentalitását, a gondolkodásunkat is eltörölnék, és a saját hazánkban megtűrt pária módjára kellene élnünk.
Már túl vagyunk a 24.órán.
De eszmélni soha sem késő.
A kis bajuszos festő is mekkora bajokat tudott csinálni.
Nem csak Magyarországon, hanem Európa szerte.
Akinek még van, célszerű lenne észbe kapni.
Minden más csak mesebeszéd.
Sebők Sándor
2018-07-12 at 14:30
Tc:Rityi Rötyi,nézz körül az orszban, és látni fogod aharmadszor 2/3dal megválasztot
Orbánisztánban Hidak utak kórházak stadionok épülnek nics lélegeztetőgépen az ország nem kellett Amf-től sem kölcsönt kunyerálni,tudom a te fajtádnak ez mind nem elég, maradtok a Gyurcsány posványban.
Reményi Zoltán
2018-07-24 at 18:25
Tessék mondani, ennek a véleménynek mi köze van a cikkben foglaltakhoz?
Ön olyan, mint Móricka, akinek mindenről “az” jut eszébe.
A STERN magazin cikkéhez, pontosabban egy lényeges mondatához az észrevételem a következő:
„És ezt egy pohár borral. Milyen szimpatikus. Vagányságban nem marad le a Macron-ok és Trudeau-k mögött. Proszit!”
Tessék mondani: az egy szint? (Mármint Macron és Trudeau)
A képet nézve nekem nem vagányságnak tűnik a dolog, hanem egy öreg, rozzant takarítónő iszákos megnyilvánulásának.