Az ellenzék főpolgármester-jelöltjéről kiszivárgott hangfelvétel alapján egyértelműen kiderült, hogy Karácsony Gergely alkalmatlan a tisztségre – jelentette ki Hollik Isván kormányszóvivő az M1 aktuális csatornán csütörtök este. Arról is kérdezték, hogy az Európai Parlament jogi bizottsága összeférhetetlenséget állapított meg Trócsányi László esetében. Erről azt mondta: van B-terv, de az a kormányfő hatásköre.
Akinek fontos Budapest fejlődése, hallgassa meg az ominózus felvételt
– javasolta Hollik István kormányszóvivő az M1 csatornán.
Ha Karácsony Gergely saját támogatóival, saját szövetségeseivel ilyen viszonyban van, ilyen stílusban, ilyen modorban beszél velük, egyértelművé teszi, hogy alkalmatlan
– mondta. Az interneten csütörtökön megjelent hangfelvételen Karácsony Gergely több szocialista politikussal szemben fogalmaz meg erős állításokat.
Ha én visszamegyek Zuglóba, akkor engem elásnak (…) tudnék mesélni néhány sztorit, de a szocikkal közösen nem tudunk indulni
– mondja a politikus a felvételen. Karácsony Gergely elismerte, hogy az összevágott felvételen az ő hangja hallható, de azt is bejelentette: feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen.
A kormányszóvivőt arról is kérdezték, hogy az Európai Parlament jogi bizottsága összeférhetetlenséget állapított meg Trócsányi László tervezett biztosi pozíciója, valamint a Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda állami megrendelései között. Hollik István erre úgy reagált: nem összeférhetetlenségről van szó, hanem bevándorláspárti bosszúról.
Úgy látszik, a bevándorláspártiak úgy gondolták, nem engedhetik meg, hogy az új bizottságban egy olyan volt igazságügyi miniszter képviselje Magyarországot, aki hozzájárult ahhoz, hogy a magyar határokat megvédjék, kerítést építsenek
– szögezte le. A biztosi jelöléssel kapcsolatos kérdésre válaszolva azt mondta: van B-terv, de az a kormányfő hatásköre. A kormányszóvivő kiemelte azt is, hogy a bevándorláspártiak “egy utolsó rohamra indultak”, mindent megpróbálnak, hogy az új bizottság – tervezetten novemberi – felállása előtt még egy, a migránsok kötelező szétosztásáról szóló kvótás javaslatot át tudjanak erőltetni az Európai Unió döntéshozatali rendszerén. Erről született döntés Máltán, és erről fognak tárgyalni az EU belügyminisztereinek tanácsában is. Ezzel összefüggésben emlékeztetett arra, hogy az utóbbi testületen egyszer már áterőltettek egy kötelező kvótás javaslatot. Ebben a témában Hollik István nyilatkozott a Hír TV-nek. Ott kifejtette: mivel Trócsányi László a bizottság minden kérdésére nyíltan válaszolt, ezért „egyértelmű a kettős mérce a jogi bizottságban ott ülők” részéről, mert azok a jelöltek, akikkel szemben valós kifogások, aggályok merültek fel, „átmehettek”, míg a magyar jelölttel szemben – mivel a bevándorlást ellenző magyar kormány delegáltja volt a pozícióra – a bizottság jogi kifogásokat támasztott.
Teljesen egyértelmű az Európai Parlament jogi szakbizottságának a mai napon meghozott döntése. Ennek az üzenete az, hogy az ott helyet foglaló európai parlamenti bevándorláspárti képviselők egyszerűen úgy gondolták, nem engedhetik meg, hogy az új bizottságban Magyarországot olyan biztos képviselje, aki igazságügy-miniszterként részt vett abban a munkában, amelynek eredmény képen a magyar embereket biztonságba helyeztük, a határt pedig határkerítéssel elzártuk a bevándorlók elől
– fogalmazott Hollik István.
Forrás: MTI/Hír TV; Fotó: PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS