A Fidesz-KDNP szerint Magyarország össztűz alatt van, mert nem hajlandó migránsokat befogadni. A kormánypártok nevében Hollik István KDNP-s országgyűlési képviselő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: kórusban fenyegeti Magyarországot az Európai Bizottság alelnöke, a migrációs és az adóügyi biztos, a migránspárti Soros-szervezetek, az Európa Tanács, és a strasbourgi bíróság is büntetni akar.
“Nyomásgyakorlási szándékuk” arra vonatkozik, hogy a magyar kormány változtasson bevándorláspolitikáján – mondta. Idézte például Frans Timmermans európai bizottsági alelnököt, aki szerint a brüsszeli testületnek nagyobb támogatásra van szüksége az uniós tagállamok részéről az európai alapértékek védelméhez Magyarországgal és Lengyelországgal szemben. Egy másik brüsszeli biztos kötelezettségszegési eljárást akar indítani, egy harmadik a kohéziós források elvonásával fenyeget, a Soros-szervezetek pedig Magyarország uniós szavazati jogának felfüggesztését követelik – sorolta.
Hollik István szerint ezek a nyilatkozatok azért is felháborítóak, mert a bevándorlás láthatóan fenyegeti Európa biztonságát és identitását, “a brüsszeli, félmegoldásokra alapuló politika” megbukott. Megjegyezte azt is, hogy Törökország az EU-val kötött migrációs megállapodás felmondásával fenyeget. “Ha ez nem lenne elég” – fogalmazott a kereszténydemokrata képviselő -, akkor csak ezen a héten volt egy “iszlamista terrortámadás” Londonban, egy kísérlet Belgiumban, Rómában pedig – ahol EU-csúcstalálkozót tartanak – a legmagasabb a terrorkészültség.
Brüsszel ahelyett, hogy végre az európai emberek biztonságával foglalkozna, Magyarországot próbálja kioktatni demokráciából és szabálykövetésből – mondta a politikus, kijelentve: a kormánypártok az össztűz ellenére elkötelezettek Magyarország és Európa határainak megvédésében, ezért megépül a második határkerítés, és hatályba lép a megszigorított jogi határzár is.
Arra a kérdésre, hogy az MSZP ingyenesen biztosítaná a gyógyszereket a 65 év felettieknek, Hollik István úgy reagált: a szocialisták 2002-ben is ígértek mindenfélét, majd elvettek a nyugdíjasoktól egyhavi nyugdíjat. Az önkényuralmi jelképek kereskedelmi használatának tilalmáról szóló törvényjavaslattal és a Heinekennel kapcsolatban a politikus szintén kérdésre azt mondta: egy multicég meg akarja sérteni a magyar érdekeket, amire határozott kormányzati választ kell adni.
PS/MTI, fotó:MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS