Nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt emelt vádat az ügyészség VV Fanni ügyében – írta portálunknak küldött közleményében Ibolya Tibor fővárosi főügyész.
Ibolya Tibor közölte: a vádirat szerint a vádlott, egy 35 éves férfi (B. László -PS) – miután a bűncselekményt megelőző időben sem állandó munkahellyel, sem rendszeres jövedelemmel nem rendelkezett, viszont költekező életmódja fenntartásához pénzre volt szüksége – elhatározta, hogy megkísérel rövid úton pénzt szerezni egy tévés valóságshow-szerepléssel ismertté vált nőtől, a sértettől. B. László hosszas próbálkozást követően 2017. november 20-ára beszélt meg egy találkozót a sértettel.
Az ügyészség szerint, amikor Novozánszki Fanni az esti órákban beengedte a férfit budapesti otthonába, a vádlott a lakásban lévő értékek megszerzése érdekében – a sértett halálába is belenyugodva – bántalmazta. A bántalmazás következtében a nő vérző sérülést szenvedett és magatehetetlen állapotba került. Ezt követően B. László a lakásban több értéktárgyat magához vett, illetve eltette a nő okmányait illetve olyan dolgokat, amelyekkel a sértett elutazásának látszatát keltette. A férfi ezután a lakáshoz tartozó mélygarázsba parkolt, majd a még mindig magatehetetlen állapotban lévő sértettet kézben levitte az autóhoz, annak hátsó ülésére tette, és elhajtott a Budapest XIII. kerület, Cserhalom utcáról nyíló, a Rákos patak mellett húzódó elhagyatott szervizúthoz – közölte a főügyész.
Itt a férfi a korábbi bántalmazás következtében addigra már életét vesztett sértett holttestét összekötözte és a gépkocsi csomagtartójába helyezte. A vádlott a járművel Siófokra utazott, ezt követően a holttesttel másnap a szalkszentmártoni bányatavakon keresztül a Duna bal partján lévő elhagyatott, használaton kívüli régi kompátkelőhöz hajtott, ahol a testet a Dunába helyezte. A vádlott 2017. november 22-én további értékeket hozott el a sértett lakásából – áll a közleményben.
A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be a mai napon vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. A minősített emberölést a törvény tíztől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenyegeti. A vádlott jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll – írta Ibolya Tibor.
A nő holtteste egyébként azóta sem került elő, a police.hu-n Novozánszki Fannit továbbra is az eltűnt személyek között tartják nyilván. A magyar kriminalisztika történetében persze nem egyedülálló, hogy holttest nélkül is gyilkosság miatt emelnek vádat. Erről egy korábbi interjúban Petőfi Attila, a Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály vezetője is beszélt portálunknak.
Érdekesség még, hogy az ügyben megvádolt, a bűncselekményt tagadó B. László 2010-ben az MSZP támogatásával indult Dunaújvárosban az önkormányzati választáson.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS