A migrációval Európa átverte az állampolgárait, Európa hazudott nekünk és Európa hazudott a bevándorlóknak is, amikor azt mondta, “gyertek, tudunk titeket integrálni, tudunk nektek munkát adni” – hívta fel a figyelmet a PestiSrácok.hu Polbeat című műsorában Hölvényi György, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője. A politikus kiemelte, a legönzőbb európai érdek a menekültügy és a migrációs ügy összekeverése, és ennek a legfőbb kárvallottjai a kisebbségben lévő valóban keresztények.
A valódi menekültek nem tudtak Európába jönni, a bevándorlókat beengedte Európa, amely a migráció kezdete óta hazugságban él. Mi, magyarok mániákusan keressük az igazságot és közelítünk is hozzá, de ők miért keverik a migránst a menekülttel? Azért, mert az európaiakban van szívjóság és a menekültet elfogadják, befogadják. Az európai lakosoknak, a nyugatiaknak évekig tartott, mire rájöttek, nem menekültekről van szó, nem menekültek érkeznek. Átverték őket. Európa elképesztő önzés árán saját magára eresztette ezt az arctalan tömeget. Az unió nem örül, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök kimondja az igazságot
– mondta Hölvényi.
Az uniós kormánypárti politikus a műsorban a Közel-Kelet vallási kisebbségéről, a kereszténység elleni ottani népirtásról is beszélt, mint ahogy személyes tapasztalatairól is beszámolt, miután mások mellett Hölvényi György, Siklósi Beatrix és Böjte Csaba három részes dokumentumfilmet forgatott a Közel-Keleten élő keresztények helyzetéről. Az Övék a mennyek országa című dokumentumfilmet ITT nézheti meg. Hölvényi szerint nehéz megmondani, hogy hány olyan bevándorló van Európában, aki egy újjáépítés után valóban hazamenne, mert az elüldözött keresztények, a valódi menekültek nem Európába jöttek, hanem belső menekültek lettek és nagyrészt Libanonban és Irakban telepedtek le.
Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Polbeatben Judith Sargentini zöldpárti politikus hazugsággyűjteménye, a Magyarországot ekéző jelentése is szóba került.
A Magyarországot támadó Judith Sargentini holland zöldpárti politikus egy politikai nulla, egy senki, hazánkról szóló jelentése egy vacak, sillabusz propagandaanyag – nyomatékosította a PestiSrácok.hu-nak Hölvényi György, a Fidesz és a KDNP európai parlamenti képviselője. Az uniós politikus Szarvas Szilveszter és Stefka István kérdésére felháborítónak nevezte, hogy Judith Sargentini egy politikai szándék érdekében megteheti azt egy uniós országgal, Magyarországgal, hogy hazugságokkal sározza. “Ez egy hazugságjelentés” – egyértelműsítette Hölvényi.
Judith Sargentininek ezen a jelentésen múlik, hogy a következő, tavaszi uniós választáskor bejut-e az Európai Parlamentbe, vagy sem. A hölgyet személyesen is ismerem, a képességei nem predesztinálják a bejutásra, és akkor nagyon kedvesen fogalmaztam. Judith Sargentini a jelentésével az egész unió jelenlegi formájának a lejáratását idézi elő; döbbenet, hogy a közösség ma olyan állapotban van, hogy ezt egy országgal, Magyarországgal meg lehet csinálni. Sargentini jelentése is bizonyítja, hogy mennyire igaza van Orbán Viktor miniszterelnöknek akkor, amikor azt mondja, hogy ennek az uniónak a reformjára, de nem szétverésére van szükség
– mondta Hölvényi György.
A politikus felidézte, Sargentini csak a szélsőbalhoz, a szélsőliberálisokhoz, Soros Györgyhöz köthető szervezetekkel konzultált Magyarországról; az Amnesty, a Helsinki, a Transparency, az Open Society és a Társaság a Szabadságjogokért mellett a 444.hu-val és az RTL Csoporttal is egyeztetett. “Sargentini a jelentésében nyíltan, vállaltan bizonyítja, hogy ezek a szervezetek és a politikusok 2010 óta aktívan, összefogással dolgoznak Magyarország ellen” – fogalmazott Hölvényi György.
Nézze meg a teljes Polbeatet!
Facebook
Twitter
YouTube
RSS