Újabb két embert hallgatott meg kedden délelőtt az Országgyűlés Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottsága Budapesten az Alkotmányvédelmi Hivatal épületében tartott zárt ülésén – közölte Mile Lajos, a testület elnöke. Most már bizonyos az elnök szerint, hogy az eredetileg szeptember végére tervezett határidőt nem tudják tartani, de reméli, hogy az év végére be tudja fejezni a munkát a bizottság.
Az LMP-s politikus a meghallgatottak személyéről nem kívánt nyilatkozni. Annyit mondott, hogy az érintettekkel tartalmas beszélgetést folytattak, érdemi információkat tudtak meg tőlük. A ténymegállapító bizottság úgy döntött, jövő héten folytatják a meghallgatásokat – tette hozzá a független országgyűlési képviselő.
Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának albizottságának múlt keddi zárt ülésén első körben ugyancsak két embert hallgattak meg. Mile Lajos az ülést követően azt mondta: nyilvánvalóvá vált, hogy további iratokba kell betekinteniük, s a meghallgatandók körét is bővíteni kell, s a 2008 előtti időszakra, de nem kizárt, hogy akár az 1990-es évek elejéig is kiterjesztik a vizsgálódást. Kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy Portik Tamás meghallgatásának érdekében megtette a szükséges lépéseket.
Az LMP-s politikus kiemelte, most már bizonyos, hogy az eredetileg szeptember végére tervezett határidőt nem tudják tartani, de reméli, hogy az év végére be tudja fejezni a munkát a bizottság. Ekkor fognak tudni arról is dönteni, hogy a jelentésnek mekkora és mely része hozható nyilvánosságra, és melyek azok a fejezetek, amelyek műveleti okokból vagy nemzetbiztonsági érdekekből nem publikusak.
mti / pestisracok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS