Míg a magyarok 85 százaléka üdvözli a kormány intézkedéseit a benzinár drasztikus emelkedésének megállítására, addig a baloldali politikusok érthetetlen nyilatkozatokat tesznek. Van, aki azt mondja, hogy őt nem zavarja a magas üzemanyagár, mert ő zöldpolitikus, de van, aki kisebb autót javasol a közlekedőknek – hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában. Hortay Olivér, a Századvég Energia- és Klímapolitikai Üzletágának vezetője elmondta: a baloldal egy vesztes pályán játszik, amikor a benzinár mérséklése ellen beszélnek.
A Századvég felmérése alapján egy majdnem össztársadalmi konszenzus övezi a kormány intézkedését, még Márki-Zay Péter szavazóinak 87 százaléka is támogatja. A rezsicsökkentés kapcsán is hasonló a kormány intézkedéseinek támogatottsága.
Azok a mondatok, miszerint az árakat nem lehet megállítani a határnál, egy neoliberális politika, amit 2010 előtt vittek a baloldali kormányok
– mondta Hortay Olivér az M1 Híradójában. 2010 után a kormány visszaépítette az állami védőhálót, amit a Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai-kormányok leépítettek. A Századvég Energia- és Klímapolitikai Üzletágának vezetője elmondta: a baloldal arról beszélt heteken át, hogy a benzinár emelkedése mekkora terhet jelent az emberek számára; ehhez képest most arról beszélnek, hogy az új intézkedéseknek köszönhető megtakarítás nem ér semmit. A szakértő szerint nem szabad lebecsülni ezt a megtakarítást. Eközben folyamatosan emelkedik az üzemanyagok ára Európában, a tavalyi árhoz viszonyítva 25 százalékkal drágult a 95-ös benzin – számoltak be az M1 tudósítói a csatorna Ma reggel című műsorában.
Forrás/Fotó: hirado.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS