Húsvéti hang

Gyakran érezzük, hogy kiveszett életünkből a szent, maradt a profán. Odafordulás és szeretet helyett vásárlás és fogyasztás. A Húsvét, Krisztus kereszthalála, a megváltás és az azt követő feltámadás megértése csodás lehetőséget kínál arra, hogy visszacsalogassuk a valódi ünnepet az életünkbe. Nem vásárfiával, hanem hittel. És persze szeretettel. Nem az emberiség, hanem a melletted álló, azaz a felebarátod szeretetével.

Húsvét életünk csodája, lehetőség a bűnök bocsánatára

Hang! – törte meg a csendet egy kislány hangja a húsvéti misén. Arcán csodálkozás, majd merev figyelem. Aztán kérdően körbenézett, hátha valaki megmagyarázza a csilingelés okát. De mesélni akkor és ott senki nem kezdett, a hangot síri csend követte. De nincs ezzel semmi baj – a szent ugyanis nem követeli az azonnali magyarázatot.

Valójában az úrfelmutatást kísérő kicsiny harang hangja volt hallható, erre szólalt meg a kislány – magára vonva mások mosolygó tekintetét. Ez az odafigyelés pillanata. Később megérti majd, mikor eljön a megértés ideje.

A kislány még nem a megszokás rabja. Érdeklődő, így rákérdez a dolgok miértjére. Ami nekünk, felnőtteknek természetes esemény, az számára a kíváncsiságát izgató csoda.

Felnőtté válásunk egyik rákfenéje, hogy ezt a velünk született csodálkozást elveszítjük. Minden magától értetődőnek tűnik, az újdonság elkopik, megszokássá válik az élet. Nem látjuk meg a csodát.

Elfelejtünk kérdezni. Pedig volna mit! A fogyasztói társadalom mindent készen kínál. Vidd és használd! – szólnak felénk a tárgyak. Mi pedig meg sem kérdezzük, mi az, csak próbáljuk saját kényelmünkre megkapni.

Pedig annál emberibb kevés dolog van, mint mikor rákérdezünk a létezés miértjére.

A szeretet a szívünkben van – ha csak ennyit viszünk magunkkal és csupán ennek miértjére kérdezünk rá Húsvét ünnepén, már ráléphetünk Krisztus útjára, ami a feltámadás lehetőségét kínálja fel. Krisztus a keresztfán miértünk szenvedett – ezt sosem szabad magától értetődőnek tartanunk. Ezen minden Húsvét alkalmán el kell gondolkodnunk.

Ünnep, mikor a szeretet tölti be szívünket

A „hang” és a szeretet a szívünkben van, ami nem válhat rutinná. Szeretem a feleségemet, a gyerekeimet. Anyámat, apámat, testvéreimet. Szeretem a rokonaimat, a barátaimat. Esetleg szeretem ezt a filmet, azt a színészt, emezt a zenét, amazt a színdarabot, könyvet és így tovább… De valóban rákérdezünk-e a szeretet mibenlétére? Vagy automatikusan odanyögjük: „én is!”.

Rácsodálkozunk-e a szeretet lényegére?

Húsvétkor, Jézus keresztre feszítésének és feltámadásának ünnepén fontos lenne mindezeken elgondolkodni. Fontos lenne a szeretetet valóban megélni. Elmondani, mi is volt az a hang a húsvéti misén.

Ha az ünnepet a vacsoráért való izgulással és csupán az otthonunk csinosításával töltjük el, miközben a szeretet – a sok-sok anyagi bosszúság miatt – elhalványul, akkor nem éljük meg az ünnep szentségét. Mert nem a lényegére figyelünk.

Ha viszont a szeretetet helyezzük előtérbe, ha az együvé tartozást követjük, ha keressük azokat a közösségeket, amelyeket a szeretet tart össze, akkor helyesen ünneplünk. És sokkal boldogabbak leszünk, mintsem törődve azzal, ha az a bizonyos pohár csak félig van töltve… A lelkünket kell teli tölteni ilyenkor.

Krisztus a keresztfán

Jézus a kereszten – Máté evangéliuma szerint – imigyen kiáltott föl: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Máté 27:46) Ez a szenvedés mélypontja. Jézus, ki az Úr gyermeke, ki egyben a Szentháromság egyik sarokpontja, nemcsak Megváltó, hanem ember is. Sőt! A lényeg az, hogy isteni léte mellett felvállalja az emberi létezést is a keresztfán. Ezzel együtt a létezésben rejlő természetes kételyeket, melyek együtt járnak a bűnnel és a szenvedéssel.

Jézus tehát az Istennel való találkozást közvetlenül megelőzve megéli ezt a „kiüresedési szintet”, amikor a bűnök terhe rettegéssel és magánnyal tölti el szívét. Ez a megtisztulási folyamat része, mely után a hit puszta megélésénél magasabb szintre lép majd és felkészül a találkozásra. Máté evangéliuma szerint Krisztus emberi minőségben jelenik meg közöttünk, így meg kell élnie az emberi létből fakadó szenvedést.

Lukács evangéliuma szerint viszont Krisztus a keresztfán a következőket mondta: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” (Lukács 23:34). Azok, akik Jézust keresztre feszítették, nem voltak tudatában a tettük súlyának, mivel nem ismerték fel a Messiást. Csak azért, mert nem ismerték az isteni igazságot, nem érdemeltek bocsánatot, és Krisztus értük mondott imája a gúnyolódásaik közepette az isteni kegyelem határtalan könyörületességének a kifejeződése.

Képessé kell válnunk a kereszthalál megértéséhez, készen kell állnunk a Húsvét ajándékára. A hit az egyetlen gyógyír az egzisztenciális szorongásra.