Furcsa körülmények között szerzett lakást Molnár Gyula még XI. kerületi polgármesterként – írja a 24.hu, amelynek egyik forrása szerint a leköszönő MSZP-s vezető egy akkori párttársának cége segítségével jutott egy ingatlanhoz. Erre a portál szerint azért volt szükség, mert különben a lakásvásárlással összefüggésben felmerült volna az összeférhetetlenség. Molnár Gyula ugyanakkor azt állítja, ennek ellenére is piaci áron vette az ingatlant.
A 24.hu arról ír, egy forrásuk tájékoztatása szerint 2006-ban, nemsokkal Molnár Gyula második polgármesterré választása után szerzett meg egy ingatlant, amelyet a kerülettel üzletelő egyik ingatlanberuházó, Balásdi-Szabó István cége építtetett. A Nádorliget lakóparkban megvásárolt ingatlan azonban nem rögtön került Molnár Gyula nevére, hanem előbb közbeiktatták Élő Norbert, Molnár akkori párttársának, azóta DK-s politikusnak a cégét. A 24.hu feltételezése szerint a C-Moll Zrt. részvétele azért kellett az ügyletben, hogy így leplezzék az esetleges összeférhetetlenséget, ilyen vételnél ugyanis „felvethető, hogy az újbudai kerületi vezetés a vállalkozónak kedvező döntései összefügghetnek azzal, hogy Molnár a lakóparkjában vesz lakást”.
A portál szerint tehát Balásdi-Szabó előbb 2007 január 22-én eladott egy 130 négyzetméteres ingatlant Élő Norbert cégének, a C-Moll Zrt.-nek, amely két hét múlva továbbpasszolta a lakást Molnár Gyulának. A 24.hu hozzáteszi, az ügyletet bonyolítja, hogy a C-Moll Zrt. portfóliójába inkább az ingatlanhasznosítás, semmint a kereskedés illik bele. A portál informátora szerint ráadásul a polgármester hetekkel az adásvétel előtt használta már a lakást, sőt már 2006 novemberében is a lakberendezéssel foglalkozott. Ezt a tényt erősítheti, hogy Molnár 2007. január 29-i keltezésű vagyonnyilatkozata is tartalmazza a szóban forgó lakást, holott az február 6-án került a tulajdonába.
A portál szerint az építési vállalkozónak a kétezres évek közepén két nagyobb ügylete is volt Újbudával Molnár Gyula polgármesterségének idején. Ugyanakkor Balásdi-Szabó több zűrös ügyben is érintett volt, ezért a cégbíróság 5 évre, 2023 februárjáig eltiltotta a cégvezetéstől a férfit. Molnár a 24.hu megkeresésére úgy reagált, transzparens módon és piaci áron vette az ingatlant,
aminek a polgármesteri munkámhoz annyi köze volt, hogy ismerem és szeretem a környéket.
Forrás: 24.hu; fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS