A Newsweek arra vállalkozott, hogy modellezze, milyen hatást gyakorolhatna egy orosz nukleáris támadás az Egyesült Államok NATO-szövetségeseinek fővárosaira. Szerencsére Budapest nincs benne. Azért szerencsére, mert az ilyesmit még képeken látni is brutális, és vérfagyasztó.
„Oroszország fenntartja magának a jogot, hogy nukleáris fegyvereket használjon agresszió esetén, beleértve azt is, ha a hagyományos fegyvereket használó ellenség kritikus fenyegetést jelent.
– így reagáltak az oroszok az elmúlt időszakban az európai országok szándékaira, melyek szerint Ukrajna EU-s fegyverekkel is lőhetné Oroszországot.
Ezután a kijelentés után egyébként Nagy-Britannia azonnal engedélyezte, hogy Ukrajna londoni forrásból származó rakétákat vessen be orosz területeken.
A Newsweek Alex Wellerstein, a nukleáris technológia történésze által készített térképek alapján vizsgálta meg az R-36M2 típusú (más néven SS-18 Satan) orosz interkontinentális ballisztikus rakéta pusztító hatását. Ez az egyik legerősebb ilyen rakéta, 20 megatonna TNT robbanóanyag-egyenértékű töltettel és akár 10 ezer mérföldes hatótávolsággal.
Ehhez jelmagyarazáatot is mellékeltek:
- 1.Tűzgömb sugara (belső sárga kör): A robbanás epicentrumában, kb. 15,1 négyzetmérföldes területen mindent elpárologtatna a több millió fokos hő.
- 2.Közepes pusztítási sugár (belső szürke kör): Ez kb. 442 négyzetmérföldre terjedne ki, ahol a lakóépületek megsemmisülnének, és széles körű tüzek alakulnának ki.
- 3.Hősugárzás sugara (szélesebb narancssárga kör): Kb. 2,360 négyzetmérföldre terjedne ki, ahol harmadfokú égési sérüléseket szenvedhetnének az emberek. Ezek a sérülések súlyos hegesedést és amputációt tehetnek szükségessé.
- 4.Enyhe pusztítási sugár (szélesebb szürke kör): Akár 3,490 négyzetmérföldön is betörhetnek az üvegablakok, ami további sérüléseket okozhat.
Az elemzés drámaian szemlélteti, hogy egy ilyen fegyver bevetése milyen pusztító hatással járna, nemcsak a közvetlen célpontokra, hanem a környező területekre is.
A portál ugyanezt megcsinálta amerikai nagyvárosokkal is. Ebből kiderül, hogy az Egyesült Államok fővárosában, Washingtonban, egy szimulált nukleáris robbanás esetén, amely a teljes robbanási tartományt lefedi (az összes négy kör), 24 órán belül 6 077 683 ember tartózkodna az érintett területen. Közülük 1 638 140 ember halna meg, és 2 029 390 ember sérülne meg. A robbanás tűzgömb sugarának hatókörébe tartozna a Capitolium is.
A többi illusztráció ITT nézhető meg.
triacus
2024-12-02 at 19:28
@Nyugodt János: Pedig annak tükrében hogy az oroszok megváltoztatták nukleáris doktrinájukat, nem lennék annyira nyugodt.
János
2024-12-02 at 19:17
Joris
2024-12-02 at 18:54
Csak annyit fűznék hozzá, hogy nem csak az Ó- és Újszövetség létezik a Földön ❗❗😊
Isten létére és akaratára több magyarázat is létezik.
Szerencsére…
Nyugodt János
2024-12-02 at 19:17
Alaptalan riogatás ez is. Az atomháború zéró összegű játszma, aminek semmi esélye, hiszen minden résztvevő fél megsemmisülne benne.
triacus
2024-12-02 at 19:15
@Georg: Pedig tetszik vagy sem, a Newsweek a haladó, progresszív, Nyugati, Független Objektív Sajtó. Az elvtársaid. Oh, az USA, a szerelmed!
János
2024-12-02 at 19:12
Választhatsz. 2/3-ból bőven van választék. 😄
Kérdések Ödöne
2024-12-02 at 18:59
És ki dobná le?
És mi van a coviddal? Ő már szart se ér?
János
2024-12-02 at 18:57
csimota
2024-12-02 at 17:30
Ledob neked egy atomot. Csak, hogy örülj b+ ❗😄
Lissa
2024-12-02 at 18:55
) Üdvözöljük a legjobb szex társkereső oldalon — https://ok.me/7TJI1
Joris
2024-12-02 at 18:54
Már elnézést kívánok, az Oroszországot eláztatatni akaróktól.
Oroszország a kérdéses témában, a tényekből kiindulva s morálisan is, az oroszok fényévekkel előzik meg az amerikaiakat.
Az amerikai elfoglalt egy földrésznyi területet a nagyszámú indián őslakosoktól, majd földjük elvétele után azokat nyomorúságos rezervátumokba zárta. Egy, a Szentírás alapján sehol sem igazolt “divine decree”, azaz “Isteni határozat” alapján, ami a telepeseket minden további nélkül quasi feljogosítaná a hódítókat egy terület elfoglalására…
Nos Istennek nolens-volens egyetlen kiválasztott népe van, s ez nem az amerikai, hanem a zsidó. Olyan szó egyetlen egyszer sem fordul elő, hogy “amerika”, olyan viszont, hogy “zsidó”, a Károli Bibliában 288-szor, + annak szinonimáját használva még vagy százszor. Miért érdekes ez? Hát azért, mert a Szentírásban az emberi történelem leírása szerencsénkre nem zárult le a keresztre feszítéssel, hanem az Alfától tart az Omegáig, azaz a Kezdettől a Vég-ig.
De az amcsik mindezt megfejelték az országukba a milliónyi afrikai rabszolga behurcolásával és szintén quasi azok szinte ingyen dolgoztatásával. De ez még nem volt elég az önnön nagyságától elkáprázottaktól. A II. Világháború végén ledobtak a japán civilekre 2 atombombát, ami mintegy félmillió áldozattal járt a sugárfertőzöttekkel együtt.
A szovjetek és oroszok ugyan kénytelenek voltak ezután kifejleszteni a maguk atom- és hidrogénbombáját, de azokat eddig a legsúlyosabb válságok idején sem vetették be nemhogy civilek – nők, gyerekek, öregek, betegek ellen mint Hiroshima és Nagaszaki esetében -, hanem katonai célpontok (!) esetében sem!
Mindezeket figyelembe véve: kérdezzük meg magunktól: a halivúdi agyreszelők mégis mire fel fenyegetnek filmjeikben állandóan az orosz atombombákkal, az orosz hódítással? Azt szokták mondani: a hídon akkor kell átmenni, amikor odaérünk. Szerencsére a világbéke rozoga hídján ugyan az oroszok is átmentek néha. Ez volt az oroszok utolsó komoly háborúja. Azonban a nácik legyőzését utólag már hagy ne minősítse a terrorbombázás rémét felfestve a világ csendőre státuszra pályázó hatalmasság.
Mindezekhez szükséges hozzáfüzni, hogy Isten, amikor újra belép az emberi történelembe: “Minden emberi kezet lefog, hadd tudja meg mindenki, hogy most Ő cselekszik!” (Jób37,7), pl. a Jelenésekben, azaz, hogy történelmünknek konkrétan milyen vége lesz, – azt már sem az amcsik, sem az oroszok nem fogják meghatározni.
Tisztelettel, a legjobbakat
Georg
2024-12-02 at 18:46
@ triacus
Egy f*szt..olvastál te már életedben Newsweek-et? Ugyanaz a szenzációhajhász olcsó populizmus, mint a Fox News-ot néznéd. Ahogy ez a cikk is jól illusztrálja.
odu
2024-12-02 at 18:40
Ekkora pusztításhoz már atom se kell, a muszkák a minap bemutatták az emberirtás új lehetőségét a kinetikus energiával működő halál gépet.Most képzeljük el, ha felgyúl egy mai város /benzin,lítium,pvc,pe stb/. Mondjuk a becsapódási helyről nincsenek elérhető felvételek, de gondolom ez beszédes.
Nahát
2024-12-02 at 18:37
Az őrült Soros ki akarja használni azt az utolsó két hónapot, amíg még hatalomban van, és el akarja Oroszországgal pusztíttatni Európát. Ebben partnerek az általa megvett vezetők.
Büdös bunkó ellenzéki tahók a PS oldalán
2024-12-02 at 18:34
Georg
2024-12-02 at 17:34
csimota2024-12-02 at 17:30
Ti primitiv alkesz drogos agyb@szottak unalmas már a sivallkodás
Oktasad ki amyádat apádat meg a rokonokat
Ti nem akartok eltünni a “kormánypárti – PS ” oldaláról eltünni a büdös pcsába ?
IQ hullák !
Sírd ki magad és takarodj ! Sivalkodó agyhalott
Ti primitivek paraziták mindig mindent tudtok !
Ha egy büdös bunkó tahó tapló hülyét akarsz látni nézz a tükörbe !
Olyan korom sötét buta tahó tapló vagy, hogy még az árnyékod is menekül és elszalad !
Nahát
2024-12-02 at 18:32
Laeser yohnny2024-12-02 at 18:03
Lavrov ismertette álláspontjukat a háborúval és a NATO törekvéseivel kapcsolatban. Ukrajna csatlakozása és az orosz állampolgárok üldözése nem elfogadott Oroszország számára. Ez nem egy újkeletű felfedezés, ezt mondják az oroszok két éve, csak a Soros által megvett brüsszeli szolgák ezt nem hajlandók tudomásul venni. Lavrov elmondta, hogy őszintén készen állnak a béketárgyalásokra. Most Brüsszel helyett Szijjártó megtette, hogy meghallgatta ISMÉT az orosz álláspontot, és közvetíti azt Európa számára. Ha Európa egyáltalán hajlandó meghallgatni.
U.i.: Nem szükséges kommentelőként felmondani itt a 444 cikkét, használja inkább a saját eszét!
RosszAtom
2024-12-02 at 18:27
És próbàlhatja mindenki paraméterezve a célpontokat:
https://nuclearsecrecy.com/nukemap/
Ferocious Rabbit
2024-12-02 at 18:26
Nem mindegy, hogy felszíni robbanás – ez van az ábrákon – vagy pusztításra optimalizált magasságú légköri robbanás.
Radai Rózsa
2024-12-02 at 18:18
Egytértek. Az atomháborúnak semmilyen reális esélye nincs, mert senki nem jönne belőle jól ki. A nukleáris csapásnál egyébként ránk sokkal veszélyesebb a magyar kormány tényleges gazdaságpolitikája. Ami szó szerint katasztrofális. Évek óta gödörben a gazdaság és rottyon a forint! Az államadósság és a költségvetési hiány pedig folyamatosan nőnek. Tömegek élnek a szegénységi küszöb alatt. Az egészségügy működésképtelen, az oktatás ramaty, a tömegközlekedés egy vicc az állandó késések miatt. Mi kell még ahhoz, hogy menesszék Nagy Mártont és a többi felelőst?
Szabó György
2024-12-02 at 18:15
Lehetséges ( szerintem ) 3. Világháború, hagyományos fegyverekkel.
Nem hülyék a döntéshozók sem nyugaton, sem keleten.
Nem ” másznak” öngyilkosságba.
RHCP
2024-12-02 at 18:08
Lézer @
Remélem, felkészült és tisztességes jogászok már dolgoznak azon, hogy ez a külügyminiszternek látszó gazember semmiképpen se vihesse el szárazon azt a mérhetetlen aljasságot, amit a hazája és a honfitársai ellen elkövet.
Egyébként meg,
Állítólag Oroszország biztonságának védelme miatt támadták meg Ukrajnát, amivel viszont sikerült elérniük, hogy Finnország is és Svédország is a NATO tagja lett. Bravó Lavrov 🙂
Géza
2024-12-02 at 18:06
Csimota
Sajnos az állam nem azt teszi a recesszióval, amit kéne. Azt kéne ugyanis tenniük, hogy a recessziót belemártják egy üst kátrányba, aztán meghengergetik üvegszilánkokban, végül az egészet feltolják a seggedbe. Te büdös gyökér.
Géza
Laeser yohnny
2024-12-02 at 18:03
Nahát2024-12-02 at 17:42
Szijjártóval az oldalán magyarázta Lavrov, hogy miért lenne rossz a tűzszünet
A magyar külügyminiszter, miután bizalmas hangnemben, tegeződve köszöntötte orosz kollégáját, hosszan hallgatta, ahogy Lavrov a nyugati hatalmaktól féltette az
oroszok emberi jogait.
NAHÁT!
A magyar külügyminiszter a rövid, alig kétperces felszólalását követően minden békepártiságát latba vetve, megértően hallgatta Lavrov mintegy 10 perces monológját, melyben Lavrov többek között kifejtette, hogy a tűzszünet nem a békéhez vezető út.
Ez milyen szép vót.
triacus
2024-12-02 at 18:03
@Georg: A cikket a Független Objektív Sajtó, a Newsweek írta. Az elvtársaid.
@csimota: Afrikában meg éheznek. Ukrajnában háború van. A Volkswagennek csengettek. A BASF kivonul Európából. Sorolhatóak az ilyen és ehhez hasonló ignoratio elenchi-jellegű érvelési hibák.
Nahát
2024-12-02 at 17:42
A büdös szájú, agyhalott Tisza-szavazóknak és bérkommentelőknek: mit gondoltok, mit csinált ma délelőtt Magyarország külügyminisztere Moszkvában? Azt hiszitek, hogy tárgyalni ment Lavrovhoz? Egy nagy büdös lósz@rt! Könyörögni ment Moszkvába, hogy ne dobják le Európára az atomot. Mert a magyar kormány számára fontos, hogy Európa megmaradjon, hiszen tudják, hogy Európa nélkül Magyarországnak is befellegzett. Lehet itt hablatyolni rettegtetésről, de jobb volna, ha befognátok azt, ami Magyar Péter szerint is büdös! A pofátokat.
Királytigris
2024-12-02 at 17:36
Ahogy elnézem a Londonról készült rajzott, a rajz nem korrekt. Ugyanis ha a bomba London centrumában robbanna, akkor Londonban kő kövön nem mardna. Tehát a fantáziaképen nem lenne épület, híd stb…
Az ismertetésből kimaradt, hogy a radioaktiv sugárzás mekkora területet fedne le, és az kb. mennyi embert pusztítana el azonnal, aztán majd évek múlva a sugárzás miatt kialakult rákbetegségben. Aztán az is kimaradt, hogy a terület hány év, évtized múlva lehetne megint lakható, élhető.
Georg
2024-12-02 at 17:34
Dezse B. nem akar végre kilépni a PS-től és valami tisztességes munka után nézni? Ezt a szemetet amivel csak a hülyéket akarjátok rettegésben tartani most már hetente fogjátok címlapon hozni? Vagy mi a f*sz? K*rva unalmas már a Fidesz szavazók szerint is.
csimota
2024-12-02 at 17:30
Unalmas már ez a rettegéskeltés. Engem a magyar többségével együtt jobban érdekelne, hogy mit tesz a kormány a recesszióval, a szétesett MÁV-val vagy a 415 forintos euróval!