A francia média szerint több sms-t is írt a merénylet előtt a férfi, aki lövöldözött, majd a teherautójával belehajtott az ünneplő tömegbe.
Mohamed Lahouaiej Bouhlel július 14-én, a Bastille ostromának évfordulóján ünneplő tömegbe hajtott egy hatalmas kamionnal, előtt pedig lövöldözött Nizzában.
A merényletben több mint 80 ember meghalt, a 31 éves tunéziai férfit pedig lelőtték a rendőrök. A terrorcselekményt az Iszlám Állam vállalta magára, eddig 7 embert tartóztattak le Franciaországban. Kezdetben magányos elkövetőnek gondolták a férfit, ám a francia média szerint, írja a DailyNews több szöveges üzenetet is találtak a rendőrök, amiket Bouhlel közvetlenül a támadás előtt küldött. Az egyikben, azt írta, hogy még több fegyvert”, a másikban pedig azt, hogy “meg van az anyag”
A férfi úgy hajtott a tömege, hogy a gyerekeket sem kímélte. Eddig nem tisztázott, hogy volt-e illetve hogy pontosan milyen kapcsolata volt az Iszlám Állammal, ugyanis az saját katonájának nevezte a merénylőt, a hatóságok azonban eddig nem találtak radikalizálódásra utaló jeleket. A The New York Times azonban felhívta a figyelmet, hogy fenntartásokkal kell fogadni az IS közleményét, hiszen egyelőre nincs arra bizonyíték, hogy Bouhlelnek köze volt bármilyen szélsőséges szervezethez, vagy radikalizálódott volna. A tunéziai biztonsági erőkhöz tartozó források azt nyilatkozták a BBC-nek, hogy Bouhlel gyakran megfordult Tunéziában, legutóbb nyolc hónapja járt az észak-afrikai országban. Azt azonban nem tudni, hogy ott vagy a régió más országában kapott-e kiképzést.
„Nem imádkozott, és nem is böjtölt soha. Alkoholt is ivott, sőt drogozott is” – nyilatkozta az AFP-nek a férfi apja, Mohamed Mondher Lahouaiej, aki hozzátette: a fiának – akivel a család gyakorlatilag nem tartotta a kapcsolatot, mióta tíz éve Franciaországba költözött – szinte semmi köze nem volt a valláshoz. Ez, valamint a „bűnös” világi élvezetek gyakorlása ugyanakkor nem ritka a hasonló elkövetőknél.
Forrás: faktor.hu, NOL.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS