Indítványozni fogja az ügyészség a pénteken este őrizetbe vett Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szombaton az MTI-t.
Szanka Ferenc közölte, a főügyészség elrendelte a büntető eljárás folytatását a több mint 6 milliárdos, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással gyanúsított politikus ügyében, miután a Nemzeti Választási Bizottság jogerősen felfüggesztette az országgyűlési képviselőjelölt Czeglédy Csaba mentelmi jogát pénteken.
Czeglédy Csaba folytatólagos gyanúsítottkénti kihallgatása szombaton megtörténik a büntető eljárási törvény rendelkezései alapján. Az őrizetbe vételt követő 72 órán belül fogja indítványozni a főügyészség gyanúsított előzetes letartóztatásnak elrendelését a nyomozási bíró előtt – tudatta a csoportvezető ügyész. A továbbfolytatott eljárásban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói péntek este vették őrizetbe Czeglédy Csabát.
Ezt a tájékoztatás szerint az indokolta, hogy a jogerősen korábban adócsalásért elítélt gyanúsítottnál az előzetes letartóztatás törvényi feltételei, így a megalapozott gyanú, az eljárás meghiúsítása, a szökés és a bűnismétlés veszélye továbbra is fennállnak. Az őrizetbevételt indokolta az is, hogy a terhelttel szemben az eddig a gyanúsításban nem szereplő újabb bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja is felmerült. Az újabb bűncselekmény ügyében a nyomozást egy magánszemély feljelentésére a Készenléti Rendőrség rendelte el tavaly novemberben.
A két nyomozás egyesítése után a főügyészség az eljárásra a NAV-ot jelölte ki. A nyomozást a NAV a Csongrád Megyei Főügyészség fokozott ügyészi felügyelete mellett folytatja, mivel Czeglédy Csaba mentelmi joga nem közjogi tisztség betöltésén alapul, az eljárás nem tartozik a Központi Nyomozó Főügyészség kizárólagos hatáskörébe.
MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS