Baranyi Krisztina végre révbe ért. Több évnyi tudatosan felépített médiapolitizálást követően ő lett Ferencváros polgármestere, és elérkezett az idő, hogy valódi munkát is produkáljon, ami már jóval nehezebb lesz. Látjuk is a döntéseit nézve, hogy ez egyelőre nem is megy neki. Az Informátor ezúttal annak járt utána, hogy Baranyi Krisztina valóban politikai haszonszerzésre használja-e a pozícióját.
Baranyi Krisztina életrajza 2014-től kezdődik. Ekkor lett önkormányzati képviselő a mára megszűnt Együtt színeiben, Ferencvárosban. Korábbi időszakából annyit lehet tudni, hogy Salgótarjánban született, ott sokáig üzleti tevékenységet folytatott több területen is, de a rendszeres sikertelenségeket követően inkább átnyergelt a politikára, áttette székhelyét Budapestre. Mezey István 2014 és 2019 között egy testületben ült Baranyi Krisztinával. Mezey István volt alpolgármester szerint Baranyi már a kezdetektől fogva a kerület volt SZDSZ-s polgármesterének, Gegesy Ferencnek a meghosszabbított karja volt.
A kezdeti politizálása az egyértelműen Gegesy Ferenc háttéranyagain alapult. Ő készítette fel őt, ő írt neki előterjesztéseket, és nagyjából az ő szócsöveként működött. Kevésbé volt még ez az anarchista, ez a mindenki ellen megfogalmazó, ez a karakterrongáló attitűd rá jellemző; sokkal inkább egy ilyen háttérember volt, akit felkészítettek és ott elmondta a dolgait, de valahogy ez az első 1-2 évre volt csak igazából jellemző
– nyilatkozta az Informátornak Mezey István.
2019-re azonban beérett az ellenzéki média karakterépítése – ahogy egyébként történt ez a hódmezővásárhelyi Márki-Zay Péter esetében is –, nyáron előválasztást tartottak Ferencvárosban, amelyen Baranyi Krisztina és a momentumos Jancsó Andrea indult el. Baranyi fölényes győzelmet aratott, majd behúzta október 13-át is. A fővárosi egyezkedések korábban még arról szóltak, hogy Ferencvárosban momentumos jelöltnek kell indulnia az önkormányzati választáson, azonban ezt Karácsony Gergely Baranyi indításával felrúgta, ezért komoly konfliktusok alakultak ki már az együttműködés elején. Az ellenzéki pártok széthúzást még fokozta is Baranyi. Farkas Örs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója ezzel kapcsolatban a következőket mondta:
Baranyi Krisztina váratlant húzott és egy LMP-s testületi tagot kért fel alpolgármesternek és egy Kétfarkú Kutyapártos hölgyet külsős alpolgármesternek, ami csak tovább élezte ezt a különbséget, és mára oda jutott Ferencváros, ha valaki megnézi a testületi üléseket, hogy alapvetően Baranyi Krisztina mind a Fidesz-KDNP-nek a politikusaival, mind pedig az összes ellenzéki pártnak a politikusaival szemben kénytelen vezetni a testületet, és lényegében semmi nem valósul meg a saját elképzelései szerint, hiszen bármilyen előterjesztést tesz az asztalára a testületnek, azt többségében az ellenzéki pártok szétmódosítják és egy teljesen új logikával fogadják el.
Az előválasztás vesztes felének, Jancsó Andreának alpolgármesteri pozíciót ígértek. Ebből azonban nem lett semmi. Baranyi Krisztina az alku felrúgásával kiverte a biztosítékot. Jelenleg úgy néz ki a ferencvárosi közgyűlés két hónappal az önkormányzati választásokat követően, hogy van Baranyi Krisztina és két alpolgármestere: az LMP-s Reinder Roland és a kétfarkúkutyapárti Döme Zsuzsanna, és egyébként az egész testület ellenük van. Az ellenzéki pártok nem is szívesen beszélnek a kialakult helyzetről. Cséplő Dániel korábban a ferencvárosi MSZP tagja volt, de miután kiderült, hogy Baranyi Krisztina indul a választásokon és egykori pártja támogatja, elhagyta a szocialistákat.
Baranyi Krisztinát nem szereti senki, mert Baranyi Krisztinának van egy olyan stílusa, van egy olyan erőszakos habitusa, nem tud együttműködni, nem tud konszenzust kialakítani senkivel és nem foglalkozik senkivel. Az ellenzéki összefogás képviselőjelöltjei azok jól tudják, hogy Baranyi Krisztina erkölcsileg, illetve emberileg alkalmatlan arra, hogy polgármester legyen. Ezt a jelenlegi titulusában bizonyítja is
– emelte ki Cséplő Dániel, a ferencvárosi Szociáldemokrata Platform elnöke.
Ferencvárosban tehát iszonyatos feszültségek vannak a baloldali frakciók és polgármester között. A kerület operatív vezetését Gegesy Ferenc végzi, miközben Baranyi Krisztina a médiaszereplésekre és karakterének építésére fókuszál. A kampányban tett ígéreteket nem tartják be, sőt, éppen az ellenkezőjét teszik. A legfőbb probléma, hogy ennek a levét a ferencvárosi emberek, lakók isszák meg. Nem biztos, hogy a következő önkormányzati választás 2024-ben lesz a IX. kerületben.
Forrás: Hír TV; Fotó: PS/Horváth Péter Gyula
Facebook
Twitter
YouTube
RSS