Dörner György fogalmazta meg szellemesen az internacionalizmus hasonpárját, a ma élő internácizmust, amelynek lényege az erőszak, a hatalom, a politika és a kultúra kisajátítása, akárcsak a bolsevistáknál.
A rendszerváltás után átéltük ezt, amikor a liberális SZDSZ vette kézbe a kultúrpolitikát, a szocialisták meg a gazdaságot. Meg is lett az eredménye. Akik nem az ő véleményüket osztották, azokat a túlsúlyban lévő balliberális médiumok segítségével lejáratták, kicsinálták. Például ilyen volt a Csurka István és mindazok elleni gyűlöletkampány, akik Csurka közeli fegyvertársai voltak. Heller Ágnes azzal vádolta meg a 13 évvel kinevezett Újszínház igazgatóját, Dörner Györgyöt, hogy barnaingesekkel fog bemasírozni a színházba. Egyébként Heller hazugságaival bíróságon pert vesztett Dörner ellen.
Remélem, nem önti el Magyarországot a kozmopolitizmus és az idegenség, mert – hál’ Isten – többségben vannak azok, akik tesznek ellene
– hangsúlyozta a színész. Csurka István író kilencvenéves lenne, ha élne. Tizenhárom éve Csurka és Dörner nyerte el az Újszínházat, hogy legyen végre egy klasszikus magyar színház, ahol magyarul beszélnek. Az író korai halála után Dörner György tovább vitte a Csurka szellemiséget. Olyan elfeledett vagy „nem szeretett” magyar írók műveit játsszák, mint Herczeg Ferenc, Wass Albert, Kodolányi János, Páskándi Géza, Márai Sándor. Pedig Herczeg Ferenc a múlt század elején ünnepelt, olvasott magyar író volt és kétszer terjesztették fel Nobel-díjra. Az egyik benevezett művét, az Élet kapuja drámáját játssza nagy sikerrel az Újszínház, Dörner György szereplésével. Az igazgató beszélt a sokszor lekicsinyelt Wass Albertről, akinek a Funtinelli boszorkányok drámáját vitték színre. Egy román író mondta, hogy a legszebb román mesét egy magyar gróf írta.
Beszélgetésünk végén a színész mesélt a Csurkával való barátságról, arról a szellemi szövetségről, ami őt arra kötelezte, a Csurka-féle nagygyűléseken verseket szavaljon. Bár megpróbálták az internácik a színészi karrierjét megtörni, de nem sikerült, mert „igaz ügyet szolgáltam” – szögezte le Dörner.
odu
2024-12-12 at 18:47
Ááá ezek csak ennyit és ezt idézgetik Máraitól, nagyon becsípődött nekik.
justicze
2024-12-12 at 17:47
Márait idézni kétélú fegyver, vigyázz.
riseup
2024-12-12 at 17:38
Amikor a fasiszták náciznak. Poén 🙂
hufi
2024-12-12 at 17:23
Az internacionalista helyett javasolnám az intercionista kifejezést.
Gergely György
2024-12-12 at 16:37
Márai sorainak igazságát semennyire nem vonom kétségbe. Viszont éppen hogy a magyar nép mai politikai megosztottságára tekintettel a “keresztény magyar úri ember” helyett beírhatjuk akár azt is, hogy …
És mindjárt lesz aktuális értelme is!
Sámuel
2024-12-12 at 16:07
Ne feledjük Márai Sándor halhatatlan szavait:
“Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a „jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit; a tudatot hogy ő, „mint keresztény magyar ember”, előjogokkal élhet e világban egyszerűen azért, mert ő „ keresztény magyar úri ember” joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem „kereszténymagyar” vagy „úriember”, tartani a markát, s kereszténymagyar markába baksist kérni államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potyanyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában.
Mert ez volt a „jobboldaliság” igazi értelme. S ez a fajta nem tanul: Aki elmúlt harmincéves és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen; talán megalkuszik, fogcsikorgatva, s mert önző és gyáva: bizonnyal hajlong majd az új rendszer előtt; de szíve mélyén örökké visszasírja a „jobboldali, keresztény, nemzeti” világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársat legyilkolni és aladárkodni a nagyvállalatokban, képzettség és hozzáértés nélkül.
S lehetett „előkelő közhivatalnok”-nak lenni és sérthetetlen, páncél-inggel védett katonatisztnek; s mindezért nem adni semmit, csak saját becses létezése tényét. Ez a fajta soha nem változik. De amíg ezeknek szavuk van, vagy befolyásuk, Magyarország nem lesz nemzet.
A politikában az emberek mindig az ámítás és az önámítás együgyű áldozatai voltak és azok is maradnak.”
(Márai Sándor: A teljes napló 1943-1944, 366-367. oldal)