Franciaországba küldte elemzésre Irán a januárban tévedésből lelőtt ukrán utasszállító feketedobozait – számolt be szombaton a félhivatalos ILNA helyi hírügynökség.
Az ukrán nemzetközi légitársaság Teheránból Kijevbe tartó Boeing 737-ese január 8-án, nem sokkal a felszállás után zuhant le az iráni főváros közelében. Az iráni hatóságok először balesetről beszéltek, majd elismerték, hogy az iráni Forradalmi Gárda légvédelme lőtte le a gépet tévedésből. A repülőn 176 ember volt, senki sem élte túl a tragédiát. Az iráni fegyveres erők kezdetben kitartottak amellett, hogy a szerencsétlenség akkor történhetett, amikor válaszcsapást mértek az iraki amerikai katonai bázisokra azért, mert előzőleg az Egyesült Államok dróntámadásban megölte Kászem Szulejmánit, az iráni Forradalmi Gárda tábornokát. Az ILNA idézte Mohszen Baharvandot, az iráni külügyminiszter tanácsadóját, aki azt mondta, hogy az ukrán utasszállító feketedobozait pénteken az iráni polgári repülés és igazságügyi tisztségviselők kíséretében Párizsba szállították. A nyilatkozó hozzátette, hogy a berendezések adatait Párizsban hétfőn fogják kiolvasni. Irán intenzív tárgyalásokban áll Ukrajnával, Kanadával és más országokkal, amelyek utasai a lelőtt gépen tartózkodtak, és az alapos vizsgálatokat követően kártérítést követelnek a történtekért. Teherán kezdetben azt állította, hogy műszaki okok vezettek a katasztrófához, csupán napokkal később ismerte el a gép lelövésének tényét.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS