Az iráni parlament megszavazta, hogy növeljék az ország ballisztikusrakéta-programjára és a Forradalmi Gárda működésére fordított kiadásokat. A törvényhozók – ellenszavazat nélkül – összesen 520 millió dolláros támogatást különítettek el erre a célra.
Az IRNA iráni hírügynökség emlékeztetett rá, hogy a jogszabályt még egy szavazáson támogatniuk kell a törvényhozóknak, ezt követően kerülhet a tervezet egy vallási testület elé, végső jóváhagyásra.
Az amerikaiaknak tudniuk kell, hogy ez csak az első lépésünk volt
– figyelmeztetett Ali Laridzsáni házelnök a parlamenti szavazás után. Az intézkedés célja, hogy szembeszálljanak az Egyesült Államoknak a térségben végrehajtott terrorista és kalandor akcióival.
Washington és Teherán viszonya jelentősen megromlott, Donald Trump januári hivatalbalépésével.
Az amerikai elnök élesen bírálja az Iránnal két éve kötött nemzetközi atommegállapodást, az új amerikai adminisztráció pedig több büntetőintézkedést is hozott Irán ellen, legutóbb júliusban döntött Washington újabb szankciók bevezetéséről.
24.hu; Vezető kép: National Review
Facebook
Twitter
YouTube
RSS