A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) nem kaphatja meg vasárnaptól az iráni atomipari létesítményekbe kihelyezett kamerák képeit, amelyek segítségével a szervezet valós időben tudta ellenőrizni Irán atomprogramját. Május 22-én, szombaton lejárt az ellenőrzés feltételeit rögzítő háromhónapos megállapodás, amelyet Irán kötött a NAÜ-vel, ezért mostantól a NAÜ-nek nincs joga hozzáférni a felvételekhez – közölte Mohammed Bager Kalibaf, az iráni parlament elnöke vasárnap az iráni állami tévében. A NAÜ bejelentette, hogy a szervezet főigazgatója, Rafael Grossi vasárnap délután rendkívüli sajtótájékoztatót tart a kialakult helyzetről a szervezet székhelyén, Bécsben.
Irán a nemzetközi megállapodásokra fittyet hányva dúsított uránt halmoz föl, megfigyelők szerint azért, hogy atomfegyverhez jusson. Az Iránnal aláírt 2015-ös atomipari megállapodáshoz fűzött kiegészítő jegyzőkönyv alapján a NAÜ az iráni atomipari létesítményekben felszerelt térfigyelő kamerák több százezer felvételét tanulmányozta nap mint nap, így megközelítőleg valós képet tudott alkotni az iráni nukleáris programról. Az iráni parlament decemberben elfogadott egy határozatot, amely szerint Irán februártól felfüggeszti a szakosított ENSZ-szerv ellenőrzési jogosítványait, ha az európai országok nem vezetik ki az iráni olajipart és bankszektort sújtó szankciókat. Miután ez február végéig nem történt meg, a NAÜ-nek sikerült megállapodnia Teheránnal arról, hogy további három hónapig még folytatódhatnak az ellenőrzések. Ez a megállapodás járt le szombaton. Ahogy minden, az iszlám köztársaságot érintő lényeges kérdésben, a kamerafelvételek továbbításáról is Ali Hamenei ajatollah fogja meghozni a végleges döntést.
Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/Iráni Atomenergia-szervezet
Facebook
Twitter
YouTube
RSS