Az Amnesty International (AI) írországi szervezeténél bűnügyi nyomozás indul, mivel nem fizették vissza azt a pénzt, melyet a Soros György által támogatott Nyílt Társadalom Alapítványoktól kaptak – írta a The Times. Az „emberi jogi” szervezetnek összesen 137 ezer eurót kellene visszafizetnie, mert az összeg elfogadásával megsértették az ottani „civil törvényt”, amely szabályozza a tengeren túlról, politikai célra érkező támogatásokat. A Soros-szervezet tavaly bejelentette, szeretnék visszavonatni azt az alkotmánymódosítást, amely az abortusz kapcsán ugyanolyan jogokat biztosít egy beültetett embriónak, mint a várandós nőnek.
Az illetékes államigazgatási szerv, a Standards in Public Office Commission (SIPOC) megvizsgálta az ügyet, és arra jutott, hogy az AI tilalmazott politikai tevékenységet folytat. A támogatás elfogadása ugyanis ellentétes egy 1997-es törvénnyel, amely tiltja a civil szervezeteknek juttatott, több mint 100 eurós külföldi adományt „politikai célokra”. Az Amnesty viszont azt állította, a bizottság levele ellentmond a tavalyi levelezésnek.
Jelenleg úgy tűnik, a Soros-hálózat támogatását élvező Amnestynek vissza kell fizetnie a támogatást. Mindebből az AI azt a következtetést vonta le, hogy Írországban is veszélybe kerültek a „civilek”. Előkerült a szokásos makacsság is, Colm O’Gorman, az írországi Amnesty ügyvezető igazgatója elmondta: nem világos számára, hogy a bizottság miért változtatta meg a véleményét, egyúttal hozzátette: a „jótékonysági szervezet” nem fizeti vissza az összeget. O’Gorman azzal kapcsolatban is panaszkodott, hogy az ügy hátterében olyan személyek állnak, akiknek nem teszik az AI tevékenysége.
A visszafizetésére vonatkozó utasítás alapját egyébként egy 2001-es törvénymódosítás képezi, amely lehetővé teszi a támogatás visszautasítását vagy korlátozását, ha egy csoport vélhetően a kormányzati politikát kívánja befolyásolni. Az ügyben a vizsgálatot a hatóság azután indította el, hogy az ír Independent tavaly arról számolt be: Soros György szervezete kijelentette
egy olyan kampányon fog dolgozni, amely hatályon kívül helyezi Írország alkotmánymódosítását, ami egyenlő jogokat biztosít a beültetett embriónak és a várandós nőnek.
Forrás: The Times; Fotó: Neon Nettle
Facebook
Twitter
YouTube
RSS