Ismét Magyarországgal foglalkozott a svéd közszolgálati televízió, avagy az SVT szombat esti híradójában. Kezdetben úgy tűnt, az SVT megszokott narratívájával szemben ezúttal pozitív hírek kerülnek megosztásra a hallgatósággal Magyarországgal kapcsolatban, hiszen a bemondó kiemelte, hogy a magyar kormányfő újabb gazdaságvédelmi intézkedéseket jelentett be. Megemlítették, hogy nyárig meghosszabbításra kerülnek a magyar háztartások részére a hitelvisszafizetési moratórium. Innentől azonban a gazdaságvédelemről az alkotmánymódosításra tértek rá a készítők, ahol már teljesen más hangnemet ütött meg az SVT – írja a Mandiner.
A riportba behívtak egy férfit, aki homoszexuálisnak vallotta magát és aki kifejtette, hogy Magyarországon mostantól az LMBTQ emberek nem alapíthatnak családot. A következő riportalany Léderer András, az SZDSZ korábbi politikusa volt aki kiegészítette ezt azzal, hogy a szélsőjobboldali Fidesz ismét megváltoztatta a választás menetét (tévesen a választási törvény módosítását az alkotmánymódosításhoz sorolva). A Helsinki Bizottság jelenlegi munkatársa hozzátette, egyre nehezebb az ellenzék számára Orbán Viktor leváltása – ugyanakkor a kamupártok választási rendszerből történő kiszorításáról nem esett szó. A magát melegnek valló egykori politikus szintén kiemelte milyen nehéz ma Magyarországon LMBTQ embernek lenni. Az összeállításban elhangzottak Szájer József és Dúró Dóra esetei is.
Forrás: Mandiner; Fotó: SVT
Facebook
Twitter
YouTube
RSS