Komoly a káosz a „laborban”: Baranyi Krisztina mindenáron keresztülvinné azt a javaslatot, miszerint ötvenmillió forintot adnának a kutyapárti alpolgármester, Döme Zsuzsanna által tervezett Bakáts Bunker projektre. A Magyar Nemzet értesülései szerint ígéretet kaptak a képviselők, hogy tételes elszámolást kapnak a költségekről és azok növekedéséről, ez elmaradt. Baranyi azonban nem arról híres, hogy foglalkozna a testület kéréseivel, főleg ha az ügy az alpolgármestert is érinti, így októberben ismét a testület elé vinnék az ügyet.
Ismét alpolgármesterének hobbiprojektje miatt rúgta össze a port még saját szövetségeseivel is Baranyi Krisztina, Ferencváros baloldali polgármestere. A Magyar Nemzet szerint már korábban, a májusi testületi ülésen felvetődött, hogy kapjon ötvenmillió forintot a kultúráért felelős alpolgármester által tervezett projekt, a Bakáts Bunker, azonban még a baloldali képviselők sem szavazták meg a költségvetés-módosítást, amely lehetővé tette volna a beruházást.
Gyurákovics Andrea, a Fidesz–KDNP kerületi képviselője a lap megkeresésére kifejtette: nem először szerepelt a testület előtt az a javaslat, hogy nyissanak a téren egy kiállítóhelyet. Kiderült ugyanakkor, hogy nem elég a megvalósításra a korábban erre szánt 12 millió forint, hanem összesen ötvenmillió forintra van szükség, ennyivel több költséggel jár ugyanis az indoklás szerint, hogy megfeleljenek a katasztrófavédelmi előírásoknak. A képviselő-testület előbb tételes költségvetést kért a projektről. Baranyiék akkor azt ígérték, hogy a szeptemberi testületi ülésre részletes kimutatással fogják alátámasztani a tervet. A projekt megtérülésével kapcsolatban egyébként a testület baloldali többségének is vannak fenntartásai, Baranyi egyik korábban közelinek számító szövetségese például kereken kijelentette a legutóbbi ülésen, hogy nem hiszi el, hogy a beruházás valaha is megtérül. Ráadásul az elkövetkező, nehéznek ígérkező időszakban indokolatlannak látnak a képviselők egy ilyen költséges, kevés haszonnal kecsegtető beruházást.
Forrás: Magyar Nemzet, Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS