Ezúttal azért szólította fel a Jobbik a kormányt, hogy akadályozza meg annak a transzformátorállomásnak a felépítését, amelyet az ELMŰ tervez létrehozni Pilisszántón.
Szilágyi György, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a 70-80 méter széles erdőirtással járó beruházás Magyarország egyik legszebb védett természeti környezetét rombolhatja szét, amely egyben a “magyarság és az egyház szakrális helye is”. Kiemelte, Pilisszántó az áramszolgáltatótól ígért 65 millió forintból egy új tornatermet kíván építeni, vagyis szerinte a kabinet könnyen megakadályozhatná a beruházást, ha támogatná a település ezen célját. A jobbikos politikus bejelentette továbbá, parlamenti írásbeli kérdésben várnak választ Orbán Viktor kormányfőtől arra, miként kívánja kormánya megvédeni a Pilist. Szilágyi György emellett beszélt arról is, hogy a Jobbik vizsgálatot kezdeményezett a Bács-Kiskun megyei főügyészségen Monok Józseffel, Izsák fidezses polgármesterével szemben, aki sajtóhírek alapján saját céljaira használ a cége által uniós forrásból épített vadászházakat. “Nem csoda, hogy ilyen ügyekkel találkozunk” – fogalmazott az ellenzéki politikus, hozzátéve, “kiskirályok” lakják az országot, akik a “saját területükön kicsiben ugyanazt csinálják, mint amit Orbán Viktor nagyban csinál az országban”.
Fizetett prvokátorokról is beszélt a Jobbikos képviselő
Szilágyi György kérdésekre válaszolva úgy fogalmazott, a Fidesz fizetett provokátorokat tervez ellentüntetőként küldeni a Jobbik szombati, budapesti évértékelőjéhez.
“A Fidesz minden nemtelen eszközzel teljes mértékben megpróbálja lejáratni a Jobbikot, megpróbál bomlasztó tevékenységet végezni, ami eddig nem sikerült neki és nem is fog sikerülni”
– tette hozzá. Az ellenzéki politikus további kérdésekre válaszolva kijelentette, a Jobbik teljes mértékben nyitott minden olyan értelmiségi irányába, aki Magyarország érdekében akar tenni.
“Mi nem azzal kívánunk foglalkozni, hogy ki, milyen pártállású”
– mondta Szilágyi György, aki szerint pártja minden olyan jó szándékú emberrel együtt tud dolgozni, akinek “múltjában nem találhatóak olyan foltok, mint mondjuk Gyurcsány Ferenc vagy Orbán Viktor múltjában”.
Forrás és fotó: MTI/Soós Lajos
Facebook
Twitter
YouTube
RSS