
Úgy tűnik, hogy a lejáratási szándék és az elemi rosszindulat csúcsra jár az ellenzéki média felületein. Bár Müller Cecília már számtalan alkalommal vált a frusztrált balliberális tábor céltáblájává, úgy tűnik, hogy mindig van lejjebb. Ezúttal az Index kezdett hiánypótló tényfeltárásba az országos tisztifőorvos személyét illetően, amikor is azt a döntő felfedezésüket publikálták, hogy Müller Cecília nem újított meg olyan képesítéseket, amelyekre jelenlegi munkája során nincs szükség.
Dörgedelmes szólamokkal ütötte fel az Index a témát, miszerint Müller Cecíliának nincs praxisengedélye, így pedig még főorvos sem lehetne. Majd a szokásos balliberális alamuszisággal rejtik el a sorok legvégén, hogy az országos tisztifőorvosi feladatok ellátásához erre nincs is szükség. Hovatovább, a sugalmazó cím ellenére nem arról van szó, hogy Müller Cecília soha nem rendelkezett volna ilyen engedéllyel, csupán arról, hogy az utóbbi időkben már nem újította meg ezeket. Persze a haladó szövegkörnyezetben az is semmiséggel ér fel, hogy a rendre szakmaiatlannak és alulképzettnek kikiálltott tisztifőorvos valójában öt szakképesítést is megszerzett pályafutása során.
Feltehetnénk a kérdést, hogy a semmiből mégis ki és milyen indíttatásból kezd el lekérdezni olyan szakmai adatokat, amelyek kellően irányított médiumok mellett alkalmasak lehetnek a járványügyi vezetés hiteltelen színben történő feltüntetésére. A válasz azonban egészen egyértelműnek hat. Valamivel több, mint egy hete robbant ugyanis a hír, hogy az ellenzék fő járványügyi szakértőjének, Gyurcsány Ferenc korábbi országos tisztifőorvosának, Falus Ferencnek már tíz éve lejárt az orvosi engedélye. Ezt követően a homályból előbukkan Müller Cecília ilyen jellegű lejáratásának elég átlátszó kísérlete. Az esetleges kapcsolat lehetőségének megítélését már olvasóinkra bízzuk…
REAGÁLT A KORMÁNYZATI TÁJÉKOZTATÁSI KÖZPONT IS
Újra hazudott az Index. Korábban a veszélyhelyzetről hazudtak, most a tisztifőorvost támadták hazugsággal. Az Index szerkesztősége az érintettek megkérdezése előtt ferdített és csúsztatott. Az internetes portál félinformációkat jelentett meg azt sugallva, hogy megkérdőjelezhető az Országos Tisztifőorvos szakmai hozzáértése. Elkeserítő látni, hogy az országunkat is sújtó rendkívüli helyzetben egyesek azon fáradoznak, hogy hibát találjanak a járványügyi védekezésben, és indulatokat gerjesztve aláássák az emberek bizalmát. A hivatkozott cikk eleve ferdít, mert praxisengedélye a háziorvosoknak van. Amiről szó van a cikkben, az a működési nyilvántartás, amit 5 évente kell megújítania minden orvosnak, aki önállóan végez egészségügyi tevékenységet. Aki közfeladatot lát el (pl. a tisztifőorvosok, államigazgatási szerveknél dolgozó orvosok) nekik nem szükséges, hogy érvényes működési nyilvántartással rendelkezzenek, mert a közfeladat idejével a működési nyilvántartási ciklus meghosszabbodik. A tisztifőorvosoknak nem szükséges érvényes működési nyilvántartással rendelkezniük – fogalmaz a Központ.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
ómió
2020-11-23 at 13:37
Bolsi? Tud az mást is, mint mocskolni? Ja, hogy hazudni is!
Pandora
2020-11-23 at 11:33
Először,másodszor és századszor is Isten éltesse névnapján Dr Müller Cecíliát,aki angyali türelemmel viseli ezeknek a dögkeselyűknek (akik újságírónak hiszik magukat)a támadásait !!!!!! Kedves Kálmán a mezőről ! Lehet hogy önnek nincs nehezen elalvó kicsi gyereke ,azért nem érti ezt a szót.Bár a szó családonként változik,nálunk “pipis” volt és azt a rongydarabot jelentette,amivel a fiam az orrát cirógatta elalvás előtt.Nyunyóka,pipis,stb nélkül nincs alvás……
Miticzkyné Gáldi Katalin
2020-11-23 at 09:22
Kedves Honfitársaim!
Barátnőm Dubaújvárosban dolgozik több , mint másfél évtizede- segítve a családokat. Munkájának köszönhetően személyesen ismeri Müller Cecilia Főorvos Asszonyt, aki a városnak 2010 előtt tisztifőorvosa volt. A barátnőm mondta, hogy minden tisztelet Müller Cecikiáé, mert nagy szakmai tudással, kellő határozottsággal emberi hangon végezte munkáját. A Wikipédiát olvasva legalább 3 szakorvosi vizsgát tett le Müller Cecilia: Belgyógász, háziorvos, népegészségügyi./https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%BCller_Cec%C3%ADlia/ Ja és mellete családanya is!
De az ma nem trendi, hogy valaki magvallja kereszténységét, jó szakember és családanya és
nagymama.
Számomra mindenestre példakép MÜLLER CECILIA.
Az ” index” pedig jobban tette volna ha csöndben maradt volna. “Si tacuisses, philosophus mansisses.” azaz “Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna.”
Katicamama
kbandi1
2020-11-23 at 08:23
A balhibbantak mindenhez értenek, de semmit sem oldanak meg. Az anarchiakeltésben kimerül a haladó tudatuk, és csak az óbégatás szintjén akarnak profinak látszani, legtöbbször sikerül is.
Nem tételezhető fel róluk, hogy járványügyi szakemberek lennének, a kreténségben jeleskedőket pedig az ő szavaikkal élve (a’la Orbán Viktorral szembeni pocskondiázás) meglátogathatná egy vírus (van belőlük bőven), és hathatós segítséget nyújthasson az agyviharral küszködőknek.
Kár Magyarországon kekeckedniük, elmehetnének innét, senki nem marasztalja őket. Miért nem fogadnak szót a Gyurcsányi felhívásnak, és fénysebességgel távozhatnak.
oshon
2020-11-23 at 08:16
Nem ide tartozik de ugyan csak ezek az ‘okos’ elorehaladott ballibek obegatjak a zolditest … tessek itt a nagyaranyu szennyezes amit a szelenergia termelok okoznak … messze messze es mindenben sokkal elonyosebb Paks II … https://www.bloomberg.com/news/features/2020-02-05/wind-turbine-blades-can-t-be-recycled-so-they-re-piling-up-in-landfills?fbclid=IwAR2tmZYJH6h6Ku0MCtNsBK-J6RCobAn8-A7VWychJp6tHllcCit0PSt1aOY&sref=HWNoVJVN Ezek a ruhes tetves kutyak most “mullerceciliaznak” ! Mindenki hazajaban , es fajtajan , hagyjatok a magyarokat , sajat fajtatokon eloskodjetek , budos magyargyulolo dogevok !
index=marhatrágya
2020-11-23 at 08:13
A ballibenyákok hozzájuk hasonló jellemtelen és kretén indexe már látszik, hogy kezd kimerülni a témákból, pedig a vén tróger tőzsdespekuláns zsoldját meg kell szolgálni.
Gyenge sz@rháziak ezek a tróger, magukat újságíróknak képzelő aljas nyikhajok.
Bezzeg, ha valamelyikük elkapja a covidot, akkor tíz körmével fog kaparni hazudozó és becsületes embereket sorra megalázó hugyos életéért. Akkor is forduljatok az egyre szemtelenebb soros állathoz, vagy a Mengelés lászló imre állítólagos polgármester-doktorhoz, vagy a fő dilettáns falus doktorefftárshoz.
Dr. Müller Cecília főorvosasszonyt pedig ne vegyétek hitvány szájatokra, mert Őt a Nemzet tiszteli.
csakafidesz
2020-11-23 at 07:46
Álljunk már meg. Müller Cecilia nem bemondónő, vagy valami csinibaba időjós.Ő az országos tisztifőorvos és ne azt várjuk, hogy csilivili legyen a tévében. Az a fontos amit mond!
Hitzinger Déness
2020-11-23 at 06:42
Már itt lenne az ideje, hogy a rémhír terjesztésről szóló törvényt alkalmazzák. Ezért van ezeknek a hazug és rágalmazó újságíróknak és a kenyéradó gazdájuknak ekkora pofájuk. A törvény annyit ér, amit megvalósítanak belőle!
moliere
2020-11-23 at 02:00
Meg főleg az a tiszteletre méltó, Kristóf, hogy mit ki nem bír! Én fiatalabb vagyok, de ennek a tizedét sem bírtam volna, már áprilisban bedobtam volna a törölközőt. Bevallom! Vagy a munkaterhelést sokalltam volna, de még inkább a stresszt, és a kitettséget.
Úgyhogy tényleg kemény harcos.
gyozo2018
2020-11-22 at 23:43
Én az látom, hogy sok ekéző aztán az intenzív osztályról “integet”. …
Kristóf
2020-11-22 at 22:34
Erről szól a “nyugati típusú” civilizálódás: az egymáson élősködésről. Aki nem hajlandó élősködni, az nem lesz “sikeres”. Esetleg ennie sem lesz mit.
Amúgy most tényleg öngólt lőtt az index. Mert a Falus Ferenc az ma senki. Na de a Cili néni az egészen más. Hozza a híreket, rajta tartja a kezét a félelemgenerátor potméterén, és megnyugtat. Legyél jó, fogadj szót, kapsz tanácsot. Ha jó leszel kicsit megnyugodhatsz. Minden héten jön és elszórja a megnyugvás morzsáit az etetőben amíg közeledik a vakcica eljövetele. Ez már kérem tiszteletre méltó.
moliere
2020-11-22 at 22:17
… AMI ARRA JÓ, HOGY ELTARTSON EGY CSOMÓ ÉLŐSKÖDŐT!!!!!!
Kristóf
2020-11-22 at 22:04
Buta komonisták ezzel jól beleszaladtak a pofonba. El vannak kényeztetve. Megszokták, hogy a furkósbottal az ő külföldi gazdájuk hadonászik, ők pedig a háta mögül bátran szemtelenkedhetnek. Most viszont a kormány is kézbevette ugyanazt a dorongot. A Cili néni fellépése lehet komikus, hivatali, béna, stb. De a személyét támadni igen kontraproduktív. Most látszik, hogy nem mesterei ők annak amit művelnek, hanem a gazdájuk bábozott velük ügyesen eddig is.
El a kezekkel Cili nénitől! Je suis Cili néni.
(Amúgy meg mekkora aljasság már ez a minden szakmát sanyargató kötelező továbbképzési és jogosultsági rendszer?! Tartalmatlan semmit sem nyújtó hazugság, ami arra jó, hogy eltartson egy csomó élősködőt.)
Kálmán a mezőről
2020-11-22 at 22:01
Azóta se tudom, mit jelent a nyunyóka, így most ő lett a Nyunyóka néni, de ezúttal Isten éltesse Cecíliaként!
moliere
2020-11-22 at 21:47
PG
Már hogy gyűlölködnék?!!! Egyrészt megköszöntöttem, mert neve napja van, másrészt meg jó lenne már látni, hogy nincs ez a tetves járvány, és mondjuk ő meg pihen. 🙁
.
szemet szemért
Te meg egy félkegyelmű idióta lehetsz, aki valószínűleg az ujjait is csak harmadszorra tudja megszámolni, te f.sz!
Nem működik az agyad, hogy észrevedd, hogy nem gyűlölködöm. Hanem csak jókívánságok. Kicsit humoros formában. Ez a nagy tehertétel a Fidesznek! Hogy ennyi baromarcú barom van mögöttük. Szerencsétlenek okos emberek, de a hülyebarmoknak (is) kell valamit mondani. Így már értem, hogy miért beszél Orbán is olyan lassan néha. Csak egy kicsit begyorsulna, te mindjárt lemaradnál az első gázfröccsnél. Ezt sem érted…
Ventus
2020-11-22 at 21:44
PG
Nem gyűlölködik senki, te vagy egy kicsit sötét. Arra utalt, hogy legyen vége a járványnak.
szemet szemért
2020-11-22 at 21:33
Moliere a színpadon halt meg állítólag.Te aki a nevét használod dögölj meg a koronavírusba.Magyarul:Fulladj meg a saját hányásodban.
Benedek Elek
2020-11-22 at 21:18
Szerintem, függetlenobjektívék ne is hallgassanak a Cecília tanácsaira. Egyszerűen öntsék le magukat egy vödör jeges vízzel, az megvédi őket mindentől is 🙂
PG
2020-11-22 at 21:08
Nem tudom, hogy a “moliere” név alatt beíró mitől gyűlölködik? Talán csak nem ő is az ellenzék gyűlölettől csöpögő hadába tartozik? Müller Cecília igenis egy tiszteletre méltó főorvos asszony. Aki nem akarja látni, az csukja be a szemét.
Én szívesem végig hallgatom a tanácsait és a tájékoztatását.
moliere
2020-11-22 at 20:53
Én meg azt mondom, Isten éltesse sokáig!!! Füle érjen bokáig! Na azt nem mondom azért mégsem. 😀 De azért bocsánat, hogy azt kívánom, rövid időn belül tűnjön el a képernyőről, és többé ott dolgozni ne lássuk! Mégiscsak jókívánság (magamnak is).