Győzelmet aratott a török ellenzék a megismételt isztambuli főpolgármester-választáson: a legfőbb ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) jelöltje, Ekrem Imamoglu a szavazatok mintegy 54 százalékát szerezte meg. Hozzájárult Törökország demokratizálódási folyamatához a megismételt isztambuli főpolgármester-választás – fogalmazott a 49 éves politikus vasárnapi nyilvános beszédében, nem sokkal később pedig legfőbb ellenfele, a Recep Tayyip Erdogan török elnök bábjaként emlegetett Binali Yildirim is elismerte veszteségét – írja a Magyar Nemzet.
Gratulálok, és sok szerencsét kívánok neki – nyilatkozta az egykori miniszterelnök. Sajtókommentárok azonban úgy értékeltek: Erdogant aggodalommal töltik el az eredmények. A Boszporusz-parti metropolisz ugyanis nem csupán az ország legnagyobb, 15 milliós városa, de egyúttal kereskedelmi központja is, ráadásul a török államfő is innen indult a nagypolitikába, a város elvesztése tehát kétségkívül nagy sebet ejt Erdogan bebiztosítottnak hitt teljhatalmán. Isztambult ráadásul a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) 15 év után először veszítette el.
A márciusi helyhatósági választáson Ekrem Imamoglu mindössze 13 700 szavazattal előzte meg Binali Yildirimet, később azonban az AKP sorozatos fellebbezései nyomán a legfelsőbb választási tanács a jogosulatlanul kijelölt számlálóbizottsági elnökökre és az érvénytelen számlálólapokra hivatkozva semmissé nyilvánította az eredményt, Imamoglu megbízólevelét pedig visszavették. A lépés nemzetközi bírálatot is kapott. Az isztambuli székhelyű, kormányközeli Daily Sabah című napilap hírportálja vasárnap azt írta, a márciusi eredményekhez képest a szavazatkülönbség jóval nagyobb volt a két jelölt között: 777 581 szavazat. A lap megjegyzi: Isztambul 39 kerületéből 28-ban a CHP jelöltje nyerte meg a voksolást, ami szintén jelentős előrelépés, márciusban ugyanis csak 16 kerületben sikerült győzedelmeskednie.
Elemzők úgy vélik, az isztambuli eredmények elsősorban a gazdaság lelassulásával magyarázhatók, ugyanakkor az egész országra vonatkozóan következtetéseket lehet levonni Erdogan, illetve az AKP népszerűségvesztését illetően. Sokak szerint Isztambul elvesztése Erdogannak egyfajta indikátor is lehet a belpolitikai folyamatok átalakulását előjelezendő, azt pedig egyre többen hangsúlyozzák, hogy Imamoglu lehet az a politikus, aki az elnök centralizációs folyamatait elutasító tömegek élére állva új színt hoz a török politikába.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Gann Markets
Facebook
Twitter
YouTube
RSS