Csökkent az egy főre jutó hulladék mennyisége Magyarországon, de az illegálisan kitett szemét továbbra is problémát jelent – mondta Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára szerda reggel, az M1 aktuális csatornán.
November 21-29. között tizenkettedik alkalommal rendezi meg az Európai Bizottság szakmai szervezete az Európai hulladékcsökkentési hetet, amely nemcsak a hulladék csökkentésére, hanem az újrafelhasználásra és az újrafeldolgozásra is felhívja a figyelmet. Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára elmondta: az illegálisan kihelyezett hulladék sokszor háztartási tárgyakból vagy építési törmelékből áll, ezeket újra lehetne hasznosítani, ezért is van helye az ilyen kampánynak, mint a hulladékcsökkentési hét. Elmondta azt is, hogy a magyarok egyre környezettudatosabbak, amit a kutatások is alátámasztanak: az Európai Unió év eleji felmérése szerint a magyarok több, mint kilencvenöt százalékának fontos a környezet védelme, és ebben kimagasló szerepet játszik a hulladékgazdálkodás, az illegális hulladék felszámolása és a hulladék értékként való kezelése.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Varga György
Facebook
Twitter
YouTube
RSS